Irodalmi Szemle, 1999
1999/1-2 - Mács József: Öröködbe, Uram... (regényrészlet)
Öröködbe, Uram... volt hivalkodó, butácskának nézett ki, vagy csak annak tettette magát, mégis pórul járt, megnőtt a hasa a falu ámulatára, s hamar kiderült, hogy a tanító úr volt a vétkes. Olyan asszonyok jóvoltából, akik a leggyönyörűbb csillagos estéken sem az égre néznek, hanem a szomszédjuk ablakára. Ők fedezték fel ugyanolyan izgalommal, mint tudósok az új csillagot, hogy a tanító úrnál kezdetben két helyen égett a lámpa, azután egy helyen, s ebből arra következtettek, hogy a szolgálólánnyal sütkérezik a lámpa fényében, ugyanazon a helyen fújják el a lámpa lángját is, mielőtt összebújnának az ágyban. Szegény lány! Rimaszombatban szülte meg az ikreket, és soha többé nem jött vissza az iskolába. A tanító úr nem vette feleségül. A pap megfeddte, a presbiterek morogtak, a falun végigmorajlott a nemtetszés hulláma, aztán a múló téli hónapok elfelejtettek mindent. Belerobbantunk a tavaszba, és készültünk a húsvétra, amely már számomra is nagy élmény volt, a korombeli gyermekekkel minden iskolás lányhoz bekopogtunk, s mint a birkanyájban a vezérürü, én jártam elöl, én mondtam el a versikét a cimborák helyett is, anyám napokig gyömöszölte a fejembe: „Zöld erdőben jártam, Kék ibolyát láttam, El akart hervadni, Szabad-e locsolni?” Hogyne volna szabad! Húsvéthétfőn mindent szabad, elnevezhették volna a mosoly napjának is, mert még a mindig mogorva Kovács törzsőrmesternek is kivirult az arca, akárcsak a lányoké és asszonyoké, akiknek fénylett a szemük és a homlokuk, s úgy illatoztak, mint a virágzó orgonabokrok. Illedelmesen tűrték hajukon a szagos vagy közönséges vizet, s ezen az egyetlen csodálatos napon egyformák voltak a gazdag szülők, a napszámosok és a cselédek gyermekei, akár fiúk voltak, akár lányok, a húsvéthétfő úgy fokozta le az emberek rangját, mint katonaság a vétkes tizedest, egyformán kedves locsolkodó volt mindenki. A tanító úrra azonban hiába vártak, nem jelentkezett, szégyenkezett, falun nem mindegy, hogy a gyermekek okosítója kihez teszi magát! Apám sem erőltette meg a lábát, Szívós Jánosékhoz ment át, meg a papék- hoz, tiszteletes úr volt a Hangya Fogyasztási Szövetkezet elnöke, meg néhány barátjának a feleségéhez. De sehol nem ragadt le, teljesítette a locsolkodás kötelességét, és sietett vissza a Hangyába, amelynek a kocsmájában húsvéthétfőn minden asztal foglalt volt, s a cigányzenészek muzsikálása dalra fakasztotta az embereket. Lakószobánk sem volt mentes a locsolkodóktól, sonkás, süteményes asztal várta a kamasz- és legénykorba lépett fiúkat, akik a nővérem előtt mondták el versikéjüket. A locsolkodók közül kimagaslott nyúlánkságával az egyetlen gimnazista, Simko Pista, akinek bársonysapkáján egy vastag és egy vékony aranystráf jelezte, hogy hatodik osztályba jár. Nemcsak a szüleim vették észre, hanem én is, hogy utolsóként távozott a nővéremtől, és még az ajtóban is megállt beszélgetni. Balogtamásiból és Rimaszombatból is eljöttek a rokonok, nagy volt a vígság, az egyébként is meleg szeretetet az alkoholos mámor tette még forróbbá! Sajnos, a szüleim csak külön-külön lehettek a vendégekkel, egyik lábuk a szobánkban volt, a
