Irodalmi Szemle, 1999
1999/5-6 - Gergely József: Utak (vers)
Gergely József Utak Csak úszkálok ebben a dohányfüstös térben, ebben a kérlelhetetlen, kérges valóságban, a magam sötétjében, és nem megy az írás. Pedig kellene egy jó verset írni a félelemről meg az ellenszeréről. Egy opust. Mert félek én már a félelemtől is. Megjártam minden megjárhatót. Álltam rengeteg erdőkben igaztalanul megölt névtelenek sírjánál, tépett keresztek árnyékában, mosolytalanul néztem a libbenő felhők vonulását, hallottam a parancsszavak és a fejszék sűrű csattogását a látható télben, és rég elhalt apámra gondoltam. Kerestem magamat a cseh pályaudvarokon, meglestem a kéjt, amint gyökeret eresztett a lüktető vonatok alatt, eldobott rózsák romlását a komor és súlyos iszapban, a gyűlölet robbanását a szűk sikátorokban, az almaillatú táncot a törékeny őszben, amikor bitangul elborított a magány. Idegen városokban beszívtam a gyászmenetek szagát, az áporodott hotelszagot, a rémületet a vadállatok szeméből a ketrecekben. Síró nőket láttam térdepelni rozoga és üres szobákban, talmi menedéket keresve a jaj kiáltásokban,
