Irodalmi Szemle, 1999
1999/3-4 - Duba Gyula: Joyce-szal Ontario tartományban (esszénovella)
Joyce-szal Ontario tartományban ért tesznek így! Csupán sejteném, hogy így lehet? De ha valaki cáfolni szeretné, ő sem bizonyíthatja, hogy nincs így! Hogyan is bizonyíthatná, hogy a csipmank menekülési ösztöne a magasságtól fél elsősorban és ezért rohan fedél alá?! (Az is közrejátszhat ebben, hogy a föld alatt lakik, rejtett vacokban, kicsiny barlangban. Szűk térhez szokott, talán eleve rettenti a magasság!) Tudatalattija azt súgja, hogy állandóan sasok és kányák köröznek a feje felett. Ezért gyanakvó, sőt ideges! Ki bizonyíthatná be az ellenkezőjét? Alighanem lehetetlen megcáfolni. Mint ahogy én sem bizonyíthatom, hogy állításom igaz! Leírtam, gondolatomat formába öntöttem, a forma hiteles, tehát a tartalom — igaz! Minden állítás, vélemény és ítélet, minden gondolat, amelyet hiteles nyelvi formába öltöztetünk, a végtelen lehetőségek törvénye okán — igaz lehet! A forma az igazság hitelesítője! (Irodalomról beszélek, állításomat nem általánosítom!) Joyce jól tudja ezt. Az író nem azt írja, ami van, hanem ami lehetne! Lapos prózát eredményezne, ha „csak” elmondaná, ami történt, pontosan beszámolna az eseményekről. Szürke és érdektelen próza lenne, pillanatnyi érvényű, mint a pletykák, a szóbeli közlések, mindennapi hírek. Beszámoló, mely csak a felületet érinti s elszáll nyomtalanul. Mondhatnánk, lélektelen szöveg lenne! Hozzá kell adni valamit, megemelni a tényeket, lebegővé tenni a jelenségeket. Csoda történik, amikor az író a valóból kiindulva a lehetségest önti formába, igaza egyedi lesz s cáfolhatatlan. Mi lenne, ha?... vagy így: lehetne még?... ahogy Nagy Lajos írja a kígyókról szólva a Képtelen természetrajzban. Ahogy Joyce leírja, emberek nem beszélnek és nem cselekszenek úgy, ahogy megjeleníti őket. De beszélhetnének és cselekedhetnének! Bizonyítsa be valaki, hogy nem...! Ahogy bizonyíthatatlan, hogy a csipmank nem a magasból rázúduló rém elől menekül ösztönösen. Az író a lehetséges elkötelezettje és a valószínű avatottja, tapasztalás és képzelet határán téblábol állandóan, azon a borotvaélen táncol, melyen a valódi igazsággá válik. Amit hitelesen leír és meggyőzően állít, tehát formailag helyesen, cáfolhatatlan. Igazság! Nagy Lajos fogalma — Lehetne még... — az irodalmi mű genezisének kulcsa. Valami még nem volt, vagyis nincs, de lehetne!... A mű a valóságos és lehetséges határvonalán mozog, innen eredetisége és egyedisége! A határ az egyéni alkotóerőtől függ, igazi írónál sosem tolódik el annyira a lehetségesen túl, hogy ne képzelhessük el valósnak, ám a valóság talajába sem süllyedhet el úgy, hogy ne érintkezzen a lehetségessel. Igen, Joyce erre épít... A csipmankok, immár hárman, ismét megjelennek. Szétrebbennek, ahogy megmozdulok, ismét fedél alá menekülnek. Engem észlelnek, mégis a kányától félnek... A KUTYÁS HÖLGY Naponta tizenegykor találkozunk. Csehov után szabadon neveztem el „Kutyás hölgy”-nek. Az eb igazi luxusállat, nevezetesen egy hosszú szőrű tacskó!
