Irodalmi Szemle, 1999
1999/3-4 - Duba Gyula: Joyce-szal Ontario tartományban (esszénovella)
Duba Gyula járnak a lányok, labdáznak vagy gedáznak a fiúk!) Egy anya kislánnyal, a gyerek el-elmaradozna, anyja visszatér érte, ölbe veszi, viszi sietve, a lányka kapálózik, sivalkodik, zokog, jó lenne szabadnak lenni! Nem így kicsi Robi! Meg-megáll és szemlélődik. Bámul és motyogva vizslat begyűjthető tárgyak után, mindent megnéz, s láthatóan magában értékel, gondolkodva halad, állandóan gyarapítva kincseit, maga is gyarapodván közben látványban, ismeretben. Keveset mondok, ha azt állítom, nem csak tanulékony, sokkal inkább felfedező alkat! Ösztönösen, ám annál önállóbban építgeti születő világképét. Magam közben az utcaképet tanulmányozom. A házak egyformának tűnnek fel, külön figyelemmel azonban meglátjuk méretbeli és formai különbözőségeiket. Környezetük esztétikuma azonban tanulságosan és gazdagon változatos. A házakat környező és díszítő tárgyakból érdekes ízlésbeli és történelmi következtetéseket vonhatunk le. Nincs bennük semmi célszerűség, valamennyi díszítőelem. Joyce modorában felsorolva, lévén, hogy ő is nagy tisztelője a tárgyaknak, tényeknek, adatoknak, neveknek és konkrét jelenségeknek, tehát a valós dolgoknak, mondhatnánk az objektív környezet elfogulatlan szerelmese, a valóság elkötelezettje, tehát íme az ő példája nyomán a látnivalók leltára: fehér gipszangyalkák, hattyúk és tarka kertitörpék, kőoroszlán és görög amfora, kicsiny szekérbe fogott csacsi, babaalakok vörös masli- val a hajukban, fekete küllős csézakerék a garázs falának támasztva (nosztalgiakerék, gondolom), műanyagnyuszik, fehér bárányka, színes szalagok, ornamentikus díszek, csacski-macskik. Törpe szederfák szomorúfűzként lehajtó ágakkal (speciális kertészeti módon növesztve), asztalnyi őszi mező, rajta néhány szárazon zörgő kukoricaszár, nagy sárga és narancsszín tök, műanyag disznófej, sajátos függő s elforduló drótkonstrukció, bizonyos szögből nézve hatágú zsidócsillagot mutat, korhadó és viharvert kerítésmaradvány korlátai, megvénült fagyökér a zöld gyepen, göcsörtös tuskó, elvont és valószínűtlen, mint a tenger alatti szörnyállatok, aztán apró konyhakertben paradicsom, paprika, káposzta, a termést nem szedték le, a földön hever, majd a kövek és sziklák! Szürke, barna és vörös sziklabálványok, csiszolt, világos, sima és rajzos kövek, kicsiny asztal napernyővel, törpe díszfák és -fenyők, virágok és cserjék... A zöld pázsitok gyepszőnyegén sima kövekből kirakott ívek, körök és arabeszkek, apró fenyő, szomorú eperfa, rejtett reflektor a fűben, este megvilágítja a ház és környezete kiemelt részletét. Kettősség érezhető a házak és környezetük között. A garázs és a házak előtt álló autók józan gyakorlatiassága és a környezet tárgyi kellékeinek ro- mantizmusa és érzelmessége közt ellentmondást érzünk. A házak tárgyilagos célszerűsége és a díszítőelemek érzelmes esztétikuma belső feszültségről árulkodik. Mintha a ráció mellett romantikus álmodozás lappangana és a természetközelség oldalán elvágyódó nosztalgia érlelődne! A kövek, sziklák és gyökértuskók a természetérzés panteisztikus közelségére utalnak, ám a szomorú eperfák és törpefenyők valami mást is jeleznek. Leginkább az abrosz- nyi földecskén álló, három árva kukoricaszár és két narancssárga tök
