Irodalmi Szemle, 1999

1999/3-4 - Duba Gyula: Joyce-szal Ontario tartományban (esszénovella)

Duba Gyula járnak a lányok, labdáznak vagy gedáznak a fiúk!) Egy anya kislánnyal, a gyerek el-elmaradozna, anyja visszatér érte, ölbe veszi, viszi sietve, a lányka kapálózik, sivalkodik, zokog, jó lenne szabadnak lenni! Nem így kicsi Robi! Meg-megáll és szemlélődik. Bámul és motyogva vizslat begyűjthető tárgyak után, mindent megnéz, s láthatóan magában értékel, gondolkodva halad, ál­landóan gyarapítva kincseit, maga is gyarapodván közben látványban, isme­retben. Keveset mondok, ha azt állítom, nem csak tanulékony, sokkal inkább felfedező alkat! Ösztönösen, ám annál önállóbban építgeti születő világképét. Magam közben az utcaképet tanulmányozom. A házak egyformának tűn­nek fel, külön figyelemmel azonban meglátjuk méretbeli és formai különbö­zőségeiket. Környezetük esztétikuma azonban tanulságosan és gazdagon változatos. A házakat környező és díszítő tárgyakból érdekes ízlésbeli és tör­ténelmi következtetéseket vonhatunk le. Nincs bennük semmi célszerűség, valamennyi díszítőelem. Joyce modorában felsorolva, lévén, hogy ő is nagy tisztelője a tárgyaknak, tényeknek, adatoknak, neveknek és konkrét jelensé­geknek, tehát a valós dolgoknak, mondhatnánk az objektív környezet elfogu­latlan szerelmese, a valóság elkötelezettje, tehát íme az ő példája nyomán a látnivalók leltára: fehér gipszangyalkák, hattyúk és tarka kertitörpék, kőorosz­lán és görög amfora, kicsiny szekérbe fogott csacsi, babaalakok vörös masli- val a hajukban, fekete küllős csézakerék a garázs falának támasztva (nosztalgiakerék, gondolom), műanyagnyuszik, fehér bárányka, színes szala­gok, ornamentikus díszek, csacski-macskik. Törpe szederfák szomorúfűzként lehajtó ágakkal (speciális kertészeti módon növesztve), asztalnyi őszi mező, rajta néhány szárazon zörgő kukoricaszár, nagy sárga és narancsszín tök, mű­anyag disznófej, sajátos függő s elforduló drótkonstrukció, bizonyos szögből nézve hatágú zsidócsillagot mutat, korhadó és viharvert kerítésmaradvány korlátai, megvénült fagyökér a zöld gyepen, göcsörtös tuskó, elvont és való­színűtlen, mint a tenger alatti szörnyállatok, aztán apró konyhakertben para­dicsom, paprika, káposzta, a termést nem szedték le, a földön hever, majd a kövek és sziklák! Szürke, barna és vörös sziklabálványok, csiszolt, világos, si­ma és rajzos kövek, kicsiny asztal napernyővel, törpe díszfák és -fenyők, virá­gok és cserjék... A zöld pázsitok gyepszőnyegén sima kövekből kirakott ívek, körök és arabeszkek, apró fenyő, szomorú eperfa, rejtett reflektor a fűben, este megvilágítja a ház és környezete kiemelt részletét. Kettősség érezhető a házak és környezetük között. A garázs és a házak előtt álló autók józan gyakorlatiassága és a környezet tárgyi kellékeinek ro- mantizmusa és érzelmessége közt ellentmondást érzünk. A házak tárgyilagos célszerűsége és a díszítőelemek érzelmes esztétikuma belső feszültségről árul­kodik. Mintha a ráció mellett romantikus álmodozás lappangana és a termé­szetközelség oldalán elvágyódó nosztalgia érlelődne! A kövek, sziklák és gyökértuskók a természetérzés panteisztikus közelségére utalnak, ám a szo­morú eperfák és törpefenyők valami mást is jeleznek. Leginkább az abrosz- nyi földecskén álló, három árva kukoricaszár és két narancssárga tök

Next

/
Thumbnails
Contents