Irodalmi Szemle, 1999
1999/3-4 - Duba Gyula: Joyce-szal Ontario tartományban (esszénovella)
Duba Gyula Másik folyó nincs, pontosabban van, de nem folyó. Mindössze egy szerény patak gázlója a Misty Street és a keleti erdőrész találkozásánál, amerre a bevásárlóközpontba vezet az út. Ott is voltunk már Robikával, és ott is köveket dobáltunk a vízbe, bár a patakocska szerény és sekély, alig folyik, ám a kövek itt is azt mondják, bár szerényebben, mint a Grand Riverben: csluppp! Tehát a másik folyó... Erre hallgat. Háromkerekű biciklijére ül, jegenyék szegélyezte úton indulunk az erdők felé. Amerre azonban nincs másik folyó. Más irányba megyünk, mint ahol a gázló található, mit tegyünk? Unokánkat ki kell mozdítani a Grand River kövekkel teli partjáról. Erdőségek vannak arrafelé, tű- és lomblevelű vadon. Nincs másik folyó! Kicsi Robi azonban nem tudja, bízik bennünk, csak annyit tud, hogy valahol van egy másik folyó. — Becsapod szegénykét... — mondja vádlón a feleségem s a hangja szomorú —, kis ártatlanom, a bizalmával hazugul visszaélsz! Mit tehetek? Dobáljam estig a Grand River sötét vizébe a simára csiszolt Garam-köveket? Vabank, majd csak lesz valahogy! Bűnös vagyok jó cél érdekében. Az erdőség sötét, tömör falához közeledünk. Nyugtalanító komorság, riasztó némileg, s a lelkiismeret-furdalás sem hagy békén. Önző nagyapa, becsapod az unokád! Az út előttünk emelkedni kezd, s belevész a fák és lombok falába, eltűnni látszik. Elnyeli előlünk a vadon. Nehéz helyzetemben a véletlen ment meg. Gyakran beleszól az életünkbe, véletlen nélkül néha kibírhatatlan, már-már pokol lenne az életünk. Máskor pedig éppen a véletlen teszi pokollá, pompás paradoxon! A véletlen a félelmetes sűrűségben felhangzó kutyaugatás képében jelentkezik. Fenyegetően rémes, morgó-üvöltő acsarkodás, talán éppen pitbullok, a hírhedt félvad és gyilkos kutyák, szerte a világon embereket tépnek szét vagy legalább is összemarcangolnak, gyerekeket tesznek nyomorékká, gyűlölt fenevadak. — Ó... — mondom az unokámnak —, nem mehetünk tovább! Nagyon rossz kutyák vannak ott... hírhedt marcangolok, nem mehetünk tovább, Robi- kám! Nagy szemmel nézett, megértette. Megfordulunk és hazaindulunk. Békésen kerekezik, s már nem mondogatja, a másik folyó... a másik folyó. Ballagunk utána s így bölcselkedem: — Mi is gyakran... keressük a másik folyót, mindenki tudja körülöttünk, hogy nincs másik folyó vagy nem arra van, amerre keressük, csak mi nem tudjuk! Ilyen (is) lehet a másik folyó! — Becsaptad szegényt... — a feleségem egyre a magáét hajtogatja, neheztel rám. Dr. Bloom is, gondolom magamban, a másik folyót keresi kilencszáz oldalon át, szinte mindenki tudja körülötte, még a felesége, Molly asszony is, hogy nincs másik folyó! De hát ő, mert az a sorsa, keresi tovább! A jegenyék felett a magasban két kánya köröz. Széles szárnyuk óriásoknak mutatja őket. Szárnyukat széttárva vitorlázva köröznek. — Sasok... mondom az unokámnak —, látod a sasokat?!
