Irodalmi Szemle, 1999

1999/3-4 - Duba Gyula: Joyce-szal Ontario tartományban (esszénovella)

Duba Gyula

kor Robika nagy szemmel nézett, sírt vagy nevetett, nem beszélt. Most kétéves múlt, zömök, erős kis legény. Szavakat mond, mindent megért, s talán kíváncsi is ránk, de ennek semmi jelét nem mutatja, nem közeledik, nem is utasítja vissza közeledésünket, nem ismer, várakozik. Tudja, kik vagyunk neki a feleségemmel, de talán nem érzi az értelmét, furcsa viszony. Minden lehet még belőle, szeretet, közeledés, közöny vagy távolságtartás. Az ő magatartásában inkább tetten érhető az elmúlt idő! Elbeszélésünk egyik főszereplője, személyére már most több figyelmet fordítunk, később még gyakran lesz róla szó.

Mögöttük a ház. Házsor igazából, ennek egyik tömbje az övék. Hányszor írtam borítékokra a címét: Brandy Crescent 14. A garázzsal kezdődik, mely az utcára nyílik, minden ház a garázzsal kezdődik itt. Nem lehet meg autó nélkül, aki itt él. A gépkocsi, gyakran kettő, nem a gazdagság jele, se nem státusszimbólum, hanem gyakorlati értékű vagyontárgy és szükséglet, mint Közép-európában a porszívó, a hűtőszekrény és mosógép vagy televízió. (Mindez persze itt is van!) A tágas térben nagyok a távolságok, a gépkocsi tehát létfeltétel. A munkába járó férj és a családot ellátó háziasszony igényli az autót. Közép-európai lélek ezen elámulhat, bár nem kell hasra esni előtte, minden előnyös hitelre-kölcsönre megy, és mindenki addig nyújtózik, ameddig a fizetése-takarója ér! A garázs előrenyúlik, mintegy a ház követe, nyúlványa, mint magas szirtnek a hegyláb, metropolisnak az elővárosa. Széles szürke redőnyajtaja mellett keskeny előtér, kicsiny veranda fakorláttal határolva, virágágyás s az útig zöld gyepszőnyeg. Később megállapítottuk, hogy a gyepszőnyeg szinte olyan tartozéka a háznak, mint akár a tető, összegöngyölve hozzák teherkocsin, szétterítik, mint más szőnyeget, megöntözik és az angolpázsit — él. A verandáról nyílik a bejárati üvegajtó. A ház fehérre festett, de szürke, barna színűeket is láttunk később! Cseréptetős fehérre meszelt parasztházakhoz — bár már a múltéi ezek is! — szokott szemem emeletes városi háznak látja, a pozsonyi villáktól viszont egyszerűbb. Van benne valami jellegzetes és eredeti vonás. Stíluselemei európaiak. Gótikus és barokkos ívek, klasszicista háromszögek, némi szecesszió is, sajátosan historikus jelenség eklektikus elemekből összerakva. Olyan lakáskultúra kifejezője, melynek hagyományai az észak-amerikai földrész történelmében gyökereznek. Ősei évszázadok mélyén nyersfából és gerendákból összerótt erdei házak és kali- bák, az első fehér telepesek hajlékai az őserdőben. A legrégibb időkben — bár mi a négy-öt évszázad az európai történelem évezredeihez képest?! — európai jegyeket viseltek, az ajtó és ablak elhelyezése, a csúcsos tető, s nemkülönben az első, kezdetleges díszítőelemek. Ez a háztípus gyakorlati igényekből, konkrét létfeltételekből alakult. Legfőbb építőanyaga ma is a fa! Erdőben született háztípus, pionírok, az első farmerek, aranyásók és prémvadászok építették, földrészünkről ideszakadt kivándorlók és kalandorok, tehát európaiak. Belső elrendezése is őrzi a természetes életforma ősi vonásait. A bejárat szűk előtere a földszinti nagyszobába nyílik. Egyharmada alacsony belső fallal konyhának van elkerítve, kétharmada ebédlő, nappali és gyerek