Irodalmi Szemle, 1999
1999/3-4 - Cúth János: Számadás (esszé)
Számadás Határhoz érkeztem. Azonban nem fizikai, nem földrajzi határmezsgyét kell elképzelni. Az én, a lélek belső tereiről kívánok szólni. Forgatom és mérlegelem a szavakat. Ezúttal súlyuk és komolyságuk szerint válogatok közöttük. A játékos, míves, szellemes és kétértelmű kifejezéseket most szép tapintatosan odébb rakosgatom, talán a jövő hétig... Egy idő óta rendkívül határozottan érzem azokat a határokat és vízválasztókat, amelyekről korábban nem is vettem tudomást. Ezek közül a legegyszerűbben talán azt a képzeletbeli választóvonalat tudnám felrajzolni, amely belső világom két, egymást felváltó birodalmát határolja. Az egyik egy letűnt birodalom, gyermekkorom végtelen, sokdimenziós birodalma, teli varázslókkal és varázslatokkal, hősökkel és daliákkal, tündérekkel, vágyakkal és napsugaras rétekkel, utazásokkal a repülő szőnyegen, telis-teli hittel és annak bizonyosságával, hogy a szeretet, az igazság, a szépség és jóság hamarosan diadalt arat. Akkortájt szinte karnyújtásnyira éreztem ennek a diadalnak a közelségét. Reményeim és ideáim ezen birodalma elfért egy cipősdobozban, egy bokor tövében, a napsütötte ablakpárkányon, de létezett kiterjedés nélkül is, akár az orgonabokrok kora reggeli madárfüttyében, a távoli harangszó áhítatában vagy az utcagyerekek zsibongásában... Különc sorsom jóvoltából aztán új birodalom tárulkozott fel előttem: a valóságos, a tényszerű, a fél világot átfogó hatalmas birodalom, amely érinti a Hudson jeges és szeles vidékét, a floridai nyár tikkasztó bódulatát, Arizona kaktuszait, száraz, keményes forró valóságát, Kalifornia kihívásait, Hawaii idillikus színpompáját és egzotikus romantikáját, a magyar Alföldet, amely egy kicsit az enyém, a hívogató Székelyföldet, és a bölcsőringató Felvidéket. Most itt állok a kettő között, elég távol gyermekkorom tökéletes minibirodalmától, amelynek belső, láthatatlan és megfoghatatlan tereiben mégis egy világmindenség elfért, s íme, a valós világ fizikai kiterjedésének mentében, az üvöltő sivárságban, a világ harsány zajában sehol egy tündér, s nem él már a legfiatalabb királyfi sem, ellenben tele szatírokkal, lelki torzókkal, elmebajos hódítókkal, nyakkendős törvénykezőkkel, akikből pokolbűz árad, s a közelükben elhal a madárdal, megdermed a harangszó, elhomályosul az ég, elsorvad a szellem. Olyan időszakhoz érkeztem, amikor a korosodás tényét tudomásul veszem. Cűth János
