Irodalmi Szemle, 1999

1999/3-4 - Cúth János: Számadás (esszé)

Számadás Határhoz érkeztem. Azonban nem fizikai, nem földrajzi határmezsgyét kell elképzelni. Az én, a lélek belső tereiről kívánok szólni. Forgatom és mérlegelem a szavakat. Ezúttal súlyuk és komolyságuk szerint válogatok közöttük. A játékos, míves, szellemes és kétértelmű kifejezéseket most szép tapintatosan odébb rakosgatom, talán a jövő hétig... Egy idő óta rendkívül határozottan érzem azokat a határokat és vízválasz­tókat, amelyekről korábban nem is vettem tudomást. Ezek közül a legegysze­rűbben talán azt a képzeletbeli választóvonalat tudnám felrajzolni, amely belső világom két, egymást felváltó birodalmát határolja. Az egyik egy letűnt birodalom, gyermekkorom végtelen, sokdimenziós birodalma, teli varázslók­kal és varázslatokkal, hősökkel és daliákkal, tündérekkel, vágyakkal és napsu­garas rétekkel, utazásokkal a repülő szőnyegen, telis-teli hittel és annak bizonyosságával, hogy a szeretet, az igazság, a szépség és jóság hamarosan diadalt arat. Akkortájt szinte karnyújtásnyira éreztem ennek a diadalnak a kö­zelségét. Reményeim és ideáim ezen birodalma elfért egy cipősdobozban, egy bo­kor tövében, a napsütötte ablakpárkányon, de létezett kiterjedés nélkül is, akár az orgonabokrok kora reggeli madárfüttyében, a távoli harangszó áhíta­tában vagy az utcagyerekek zsibongásában... Különc sorsom jóvoltából aztán új birodalom tárulkozott fel előttem: a va­lóságos, a tényszerű, a fél világot átfogó hatalmas birodalom, amely érinti a Hudson jeges és szeles vidékét, a floridai nyár tikkasztó bódulatát, Arizona kaktuszait, száraz, keményes forró valóságát, Kalifornia kihívásait, Hawaii idil­likus színpompáját és egzotikus romantikáját, a magyar Alföldet, amely egy kicsit az enyém, a hívogató Székelyföldet, és a bölcsőringató Felvidéket. Most itt állok a kettő között, elég távol gyermekkorom tökéletes minibiro­dalmától, amelynek belső, láthatatlan és megfoghatatlan tereiben mégis egy világmindenség elfért, s íme, a valós világ fizikai kiterjedésének mentében, az üvöltő sivárságban, a világ harsány zajában sehol egy tündér, s nem él már a legfiatalabb királyfi sem, ellenben tele szatírokkal, lelki torzókkal, elmebajos hódítókkal, nyakkendős törvénykezőkkel, akikből pokolbűz árad, s a köze­lükben elhal a madárdal, megdermed a harangszó, elhomályosul az ég, elsor­vad a szellem. Olyan időszakhoz érkeztem, amikor a korosodás tényét tudomásul veszem. Cűth János

Next

/
Thumbnails
Contents