Irodalmi Szemle, 1999
1999/1-2 - Duba Gyula: A pártalapítás idétlenségei (regényrészlet)
Duba Gyula sebb buktatói az emlékekben rejlenek. Emlékeink a szenvedély paripáján lovagolnak. Az emlékezés érzéki cselekvés, múltunk teli van irracionális tényekkel, nehezen adnak teret a higgadtságnak. Ha a múltat levetkőzzük, jobban összpontosíthatunk az ésszerű jelenre. A ráció leginkább a jelenben élhet meg, s a múlt érzéki erői könnyen elkergetik... Ezek a gondolatok járnak a fejemben, s közben figyelem a bárót, előttem jár a tömegben. Nézem a nyakát, vaskos és erős, a hosszúra nőtt, ősz hajszálak felkunkorodva ráborulnak, megszürkült és elsenyvedt kócpamacs benyomását keltik. Az izmos nyakon s a széles vállakon nagy kerek koponya ül, ton- zúrája hátulról nézve nyílt, kerek mező, a feje búbján fényesen csillog. Nem sejtem, mi kelti fel iránta való érdeklődésem, mi fog meg tucatalakjában! Beszéde logikátlan, és a gondolatai értelmetlenek. Kinyilatkoztatásaiba bele kell magyaráznom az értelmet. Talán az önbizalma hat rám, a magától értetődősé- ge, mellyel bölcselkedik? Az a képesség, hogy úgy mond hihetetlen badarságokat, mintha igaza lenne?! Vagy a mondandójának van valamilyen megfoghatatlan varázsa, az abszurdumok cáfolhatatlan, tehát legyőzhetetlen erejét birtokolja, amelyet nem kell bizonyítani, mert éppen a hihetetlensége s hogy mégis kimondják, az maga a bizonyíték. Mert különben hogyan is lenne igazolható az én múltnélkülisége és a lét nélküli tudat zagyva elmélete? Talán egy kiváló prózaíró — Musil módján — ábrázolhatná őket, de elvontan bizonyíthatatlanok. Mittelhauser viszont nem író, nem is lehetne, ha nincs emlékezete. Akkor viszont nem lehet más, csak tökéletes őrült, egy utánozhatatlan sültbolond abból a fajtából, aki egy adott helyzetben képes mély hatást gyakorolni másokra, és bizonyos értelemben a zseni fényében tündököl. Nem is sejtem, hogyan, ám bízom benne, hogy Barabás használhatja őt az újjászülető demokratikus politizálásban. Elképzelem, ahogy felszólal egy népgyűlésen, senki nem érti szavait, ám nem tudják, miért, és az emberek úgy vélik, emberfeletti dolgokat hallanak. Döntse el ő, mit kezd a báróval! Segítse, hogy a tömegek elé álljon vagy kergesse el, ha úgy látja jónak. Barabás más, mint én, a képzelet játékai iránt nem érzékeny, és a furcsa csodabogarak inkább viszolygást keltenek benne, mint komoly érdeklődést. Lehet, hogy alig hallgatja meg a bárót, s már el is küldi! Barabás elbánik veled, báró!, nézem magam előtt a cammogó, tohonya alakot, sokkal keményebben elbánik veled, mint ahogy Zsembery Kolos hitte, hogy én elbánok veled...! Csodálkozva figyeltem, hogy Mittelhauser báró megáll az intézet előtt, és anélkül, hogy rám pillantana, szó nélkül, szuszogva befordul a magas boltozatos kapun. Barabás szobájába lépve, Margita bizalmasan rám mosolygott és szó nélkül beengedett, azt hihette, meghívott Barabás, az első pillantásra megéreztem a feszült légkört. Komoran méregették egymást, éppen idejében jöttünk, hogy hajba ne kapjanak. Barabás felindultnak, Szelepcsényi pedig mindenre elszántnak látszott, Püspöki jelenléte meglepett, egy szerencsétlen ministráns megszeppent ábrázatával forgatja a szemét. — Ez itt Mittelhauser báró, alkalmi politológus és bölcselő, korunkban a ta-
