Irodalmi Szemle, 1999

1999/1-2 - NYELV ÉS ÉLET - Deme László: Anyanyelvűnk szolgálatában

NYELV ÉS ÉLET

Helyesen állapítja meg — szűkebb területünkre vonatkoztatva — az MTA Nyelvtudományi Bizottságának nemrégiben készített jelentése: az, hogy „nyelvtudományunkon belül a magyar nyelvvel, annak múltjával, jelenével, kapcsolataival foglalkozik a kutatók legnagyobb része, hogy a szűkebben értelmezett magyar nyelvészet kapja (nem tudni: az igealak itt kijelentő módú- e, azaz deklaratív, vagy felszólító módú-e, azaz pusztán optatív — D.L) a legnagyobb helyet a felsőoktatásban, az intézmények terveiben, költségvetésében stb.”, valójában „szükségszerű és természetes, hiszen ezeknek a kutatásoknak van a legnyilvánvalóbb és legközvetlenebb társadalmi haszna (értsd: hasznuk — D.L.), és legtöbbjük a hazai nyelvtudomány aktivitása nélkül elvégzetten is maradna”.

Valójában, sőt: valóban, Magyarországon a magyar nyelvvel — és használatával és használóival — való foglalkozás mikrotársadalmi kötöttségű és mikrotár- sadalmi érdekű, azaz kiemelt feladat Hiszen a társadalom egészének s benne egyedi tagjainak ismeretszerzési, ismeretátadási eszközét és módját nem elég vizsgálgatni, hanem segítenie is kell működésében és fejlődésében egyaránt.

Ezért kiemelt feladat, önálló stúdium az anyanyelvészet minden mikrotár- sadalom tudományosságában, a miénkben is. Az idegen nyelveket nekünk talán elegendő vizsgálnunk, szerkezetüket, működésüket tanulmányoznunk; a maguk „anyanyelvészeire” hagyva a többit. Saját nyelvünk vizsgálatának, tanulmányozásának eredménye azonban túl kell, hogy mutasson a megismerés fokán, a puszta — akár rendszerbeli, akár működési — jelenségeken túlra, társadalmi szerepének figyeléséig s e szerep minél jobb betöltésének segítségéig. Az anyanyelv átfogja a társadalomnak s a benne élő egyéneknek minden tevékenységét; ezért az anya nyelvészetnek nem csupán „diagnosztikus”, hanem „terapeutikus” feladatai is vannak.

4. Itt érünk el a nyelvművelés kérdéséig. A magyar nyelvvel való foglalkozás bárhol — nem pusztán egyik (még csak ki sem emelt) részlete a nyelvtudomány egészének, egy a nyelvtudományi diszciplínák közül; s még kevésbé — mint a KGST-nómenklatúra annak idején besorolta — meg sem nevezett részterülete az uralisztika egészének, hanem önálló stúdium. Nevezzük-nevezik olykor „alkalmazott nyelvészef’-nek, alája rendelve a kutatói tevékenykedésnek

Pedig kutatómunka ez a javából. Csak épp nem áll meg az anyag és szerkezet vizsgálatának határán, hanem tovább megy, a működés területére is. Nem csupán azt nézve: milyen az adott nyelv, hanem azt is: hogyan tölti be szerepét. Ezért amit köznapian nyelvművelésnek szoktunk nevezni, kisebb mértékben a nyelv művelése, nagyobb — jóval nagyobb — részben a nyelvet használóké. Magát a nyelvet is kell ápolni, gondozni, persze, mint a kényes növényt. Ám a nyelv sehol másutt nem él, mint használóinak ajkán — ha írnak: kezén —; s ezért olyan, amilyenné a közösség teszi. S ez a közösség egyénekből áll, akiknek tudniuk kell/ene/, akikben tudatosítani kell: a nyelvért mindegyikük felelős. A nyelvművelés, az anyanyelv féltő ápolása közügy, mindenki ügye, mindenki feladata Nem „alkalmazása” a „magas tudomány” kész