Irodalmi Szemle, 1999
1999/1-2 - NYELV ÉS ÉLET - Deme László: Anyanyelvűnk szolgálatában
NYELV ÉS ÉLET mikrotársadalom biológiailag embernek született állapotából mentálisan emberré emelte, humanizálta; elsajátíttatván vele saját, történelmileg kialakított fogalomvilágát, szemlélet- és gondolkodásmódját; s így képessé téve őt arra, hogy a maga szűkebb közösségének, utána a vele/velük azonos nyelvet használóknak (majd ezen is túllépve, az egész emberiségnek) ismeretanyagát elsajátíthassa, s ennek (ezeknek) közegében a sajátjainak átadásával gazdagíthassa is, — Az anyanyelv így az egyénnek, de az azt öröklő, használó és továbbalakító mikrotársadalomnak számára is, a valóság tükrözését és észlelését közvetlen, áttétel nélküli szolgálója, s ennyiben egyénnek és közösségnek egyaránt az önazonosságát jelenti. Mindebből az következik: a mikrotársadalomba belenövekvő egyén, amikor látszólag szavakat tanul, valójában a környezete által történelmileg kialakított és az objektív valóságot kollektív érvénnyel tükröző fogalomvilággal ismerkedik; amikor pedig beszélni tanul, tulajdonképpen a külvilág tényeiről és eseményeiről való ítéletalkotás formáival ismerkedik, hogy megértse a másokét és megalkothassa a sajátjait. így hát ismeretanyaga és gondolkodásmódja egyaránt az őt humanizáló környezet történelmi előzményeinek függvényében alakul ki és rögzül benne, minthogy számára a kollektív szubjektivitás objektív adottságot jelent; az anyanyelv tehát számára egyben „anyaszemlélet” és „anyagondolkodás”. A nyelv tehát, mint eszköz, és a nyelvhasználat, mint tevékenység, alapvetően és mélységesen társadalmi meghatározottságú; ezért eszközeit és szabályait úgy kell ismerni, hogy minél pontosabban értsük, vehessük át az eddigi ismereteket, s tehessük közkinccsé a magunkéit, melyekkel azokat gyarapít- hatjuk. Korántsem mindegy hát, hogy értjük-e egymást, és jól értjük-e egymást; hogy nyelvi burokba öltöztetett megnyilatkozásunk pusztán önkifejezés marad-e, vagy tájékoztató és befolyásoló tényező mások számára. A nyelv közös kincs, de a nyelvhasználat egyéni tevékenység; megnyilatkozásaink hatékonysága a közszokáshoz való alkalmazkodás függvényében áll. 3. Az emberiség s az azt alkotó mikrotársadalmak fejlődésének már korai fokán kialakul a valóságnak a köznapinál mélyebb megismerésére és megértésére törekvő megközelítésmódja: a tudomány. A tudomány a valóságról szerzett igazolt ismereteknek rendszerbe foglalt együttese; a tudományos kutatás a valóság valamelyik részletének megismerésére, a szerzett ismeretek igazolására és rendszerezésére irányuló emberi tevékenység. — A tudományos kutatás az emberi megismerésnek történelmileg és társadalmilag egyaránt kötött terméke és egyben tényezője, s így nem független az adott kor és adott közösség általános ismereti szintjétől, s nem marad hatás nélkül annak további alakulására sem Tehát helyzetét és szerepét tekintve egyaránt funkcionális beágyazottságú. Ez azt is jelenti: a szaktudományoknak — akár természeti, akár társadalmi jelenséggel foglalkoznak — fő feladatuk a valóság általuk vizsgálat alá vett belső törvényeinek feltárása, és az így szerzett ismereteknek a gyakorlat, illetőleg a további fejlődés számára alkalmazhatóvá formálása.
