Irodalmi Szemle, 1999

1999/1-2 - NEGYVEN ÉVES AZ IRODALMI SZEMLE - Szeberényi Zoltán: Az elhivatottság tudatában

Negyvenéves az Irodalmi Szemle

teszek kísérletet. Nem kevesebbet jelent ez a feladat, mint a húsz évfolyam összesen kétszázhat számának mintegy húszezer négyszázötvenkét oldalnyi szövegének felidézését, feldolgozását. Nem a szokásos előadói mentegetőzés mondatja, de ilyen irdatlan mennyiségű szöveg legfeljebb egy monográfiában lenne jelentőségéhez mérten feldolgozható. Most minden részletezés szétfeszítené az ünnepi megemlékezés kereteit. Ebből az alkalomból csupán érintőlegesen utalhatunk azokra az eredményekre, jelenségekre, törekvésekre, amelyek ebben az időszakban leginkább jellemezték a szlovákiai magyarság ez idő tájt egyetlen irodalmi folyóiratát.

Az 1969—1989 közötti időszak társadalmi-politikai és irodalmi-kulturális élete nem értékelhető bizonyos előzmények ismerete, felidézése nélkül. A hosszú vajúdás után, 1958 őszén induló Irodalmi Szemle alig egy évtized alatt jelentős, irodalmunk egészét felölelő, meghatározó, közlésével rangot jelentő, a határon túli értékekre is figyelő irodalmi fórummá vált. Színvonala vetekedett a hazai cseh és szlovák folyóiratokéval. Munkatársai szerteágazó bel- és külföldi kapcsolatrendszert hoztak létre. Leginkább az alapító főszerkesztőnek, Dobos Lászlónak köszönhetően, aki kiváló kritikusi tevékenysége mellett fokozatosan széles látókörű irodalompolitikussá és nagyszerű adottságokkal bíró irodalomszervezővé fejlődött. Fáradhatatlanul járta az egész szocialista tábor irodalmi szerkesztőségeit, hogy együttműködésre, kölcsönös elismerésen alapuló kapcsolatokra buzdítson. Döbbenetesen rövid idő alatt az Irodalmi Szemle a szocialista kultúrpolitika retardáló körülményei ellenére Kelet-Közép-Európa számon tartott irodalmi folyóirata lett. Igaz, mindvégig kitűnő munkatársak segítették, eleinte Tóth Tibor és Monoszlóy M. Dezső, később Koncsol László és Tőzsér Árpád személyében. Az első években különösen Tóth Tibor végzett hasznos szerkesztői munkát. Aktív kritikusi és műfordítói tevékenysége mellett naprakész ismereteket közölt a cseh és szlovák irodalmi életről, kulturált lapszemléi, szervezeti beszámolói, egy-egy irodalmi jelenséget szélesebb összefüggéseiben tárgyaló helyzetjelentései, gondolatébresztő polémiái döntően hozzájárultak a lap színvonalának emeléséhez. Fájdalmasan korai halála (1964) a szó nemes értelmében vett „irodalmi világfi" típusának eltűnését jelentette irodalmunkból. Neki nem hivatása vagy hobbija, hanem lételeme, életformája volt az irodalom, hiányát csak részben tudták feledtetni a lap későbbi munkatársai. Pedig az első szerkesztői garnitúrát olyan munkatársak követték, mint a kiváló költő és esszéíró Tőzsér Árpád, valamint Koncsol László, a mindmáig legjelentősebb kritikusunk és esszéírónk. Munkásságuk, szorgalmas és ötletes szerkesztői tevékenységük nyomán tovább emelkedett a Szemle színvonala a hatvanas évek második felében. Különösen fontosnak látszik, hogy Tőzsér kezdeményezésére megindult, s lényegében napjainkig hagyományozódik a fiatal, a pályakezdő írók- költők számára elkülönített rovat. Elég utalni a Vetés című rovatra, amelyben a későbbi Egyszemű éjszaka (1970) és a Fekete szél (1972) címen megjelent, irodalmunk fejlődésére döntő hatással bíró antológiák szerzői edzették tollú