Irodalmi Szemle, 1999
1999/1-2 - NEGYVEN ÉVES AZ IRODALMI SZEMLE - Szeberényi Zoltán: Az elhivatottság tudatában
Negyvenéves az Irodalmi Szemle háború közötti korszak föltárásának munkájában. Janics Kálmán kritikai esz- széi a tíz évvel későbbi — ma már klasszikus — monográfiáját, A hontalanság éveit készítik elő. Ami a legmeglepőbb: ezek a kezdemények nem zárulnak le a 68-as megszállással — lásd ezzel kapcsolatban Koncsol Szellemi és kritikai életünk kérdéseiről című írását az 19ó8/6-os számban. Ellenkezőleg: akkoriban koncentrálódnak a Szemle körül a legfontosabb erők. Az általam vizsgált korszakban a folyóiratban a normalizációnak legfeljebb az előszele érezhető. Nemzeti kultúra és nagyvilág, együttélés és híd- program kérdéseiben az a hang jellemzi az orgánumot, amely Rákos Péter 1965-ös Disputa-beli megnyilatkozásában hallatszik: „Az egyszeri diák szállás fejében megígérte a gazdának, hogy megtanítja aranyat csinálni. ”Mi sem egyszerűbb" — mondotta távozóban. „Elegyítsen kend össze egy rozsdás lábasban esővizet, meszet, dinnyehéjat, tejfölt, darát, töreket, aztán kavargassa egy óra hosszat. Csak arra ügyeljen, hogy nem szabad közben a vízipapra gondolni, különben újra kell kezdeni az egészet.” Esztendő múltán a diák újra arra vetődött, s hát a gazda villát fog rá: „Kotródj a szemem elől, ebugatta! Tisztességben megöregedtem, soha a vízipapnak hírét se hallottam; de amióta ezt a kotyvalékot kavargatom, egyéb se jár az eszemben.” A vízipappal sokan jártunk és járunk így, egyének és nemzetek egyaránt. Felelnivalómat az Irodalmi Szemle öt kérdésére talán ez a kis anekdota fejezi ki a legösszefoglalóbban. Vannak célok, amelyek annál inkább futnak előlünk, minél görcsösebben és kizárólagosabban rájuk összpontosítjuk figyelmünket. A nemzeti kultúra olyan nagy, mely annál valószínűbben hull ölünkbe, minél kevesebbet gondolunk rá mint programra, mint kötelességre — mint a vízipapra. Alig ismerek tanulságot, amely egyértelműbben volna kiolvasható a magyar szellem múltjából: a nemzet vagy nemzetiség aranykincse valamely általános emberi (és nem is csupán kulturális) kvalitás, amelyet nyelv és hagyomány természetszerűen színez nemzetivé. Egy nemzet vagy nemzetiség emberek összessége: amennyi emberiesség, becsület, politikai érettség, erkölcsi bátorság, józanság, szakértelem, lelkesedés és tudnivágyás van bennük külön-külön és együttvéve, annyi érték van az egészben. És annyi életképesség is." SZEBERÉNYI ZOLTÁN Az elhivatottság tudatában Az Irodalmi Szemle az ún. konszolidáció éveiben (1969—1989) Az Irodalmi Szemle fennállásának négy évtizedéből kettő esik erre a dicstelen időszakra. Folyóiratunk kerek évfordulója alkalmából az ebben az időszakban betöltött szerepének, tevékenységének értékelésére, jellemzésére
