Irodalmi Szemle, 1998
1998/1-2 - TUDOMÁNY - Zemán László: Schöpflin Géza Hviezdoslav-fordításához (tanulmány)
TUDOMÁNY tanuló ifjúság használatára a szerző beleegyezésével (1921) rövidített változatát (1922) veszi alapul. A fordítás kritikáját, recenzióját Schöpflin barátjának és tanártársának, Wal- lentínyi Samunak a tollából ismerjük (lásd az idézett Emlékezetben is: 53— 59). Tömör jellemzését megtaláljuk Ervin Lazar szlovák irodalomtörténész egyik dolgozatában (1967, 213—4), amelyben szlovák fordításban idézi W.S. következő sorait: „A magyar kultúra egy szerény munkása, egy magyar professzor hajtja meg az elismerés, a kegyelet zászlaját a szlovák költői triász legnagyobbika előtt.” (Wallentínyi i.m. 53), továbbá kitér Hviezdoslav művészetének elemzett kapcsolatára Petőfi, Arany és Tompa költészetével. Wallentínyi szerint Országh Pálnak „a legtöbb hasonlatossága a természet rajongó kultusza révén — Tompával van —” (uo.). Eközben a mű legfőbb értékét líraiságának tulajdonítja. Cselekményét soványnak, szerkezetét szétfolyónak mondja; véleménye tehát „Bujnák-szerű”, amit azzal indokolhatunk, hogy valószínűleg csak az összevont változatra alapozta, s olvasmányélményének hátterében Arany kidolgozott epikája áll. Számunkra a mű epikuma, bár olykor csak drámai-balladai tömörítéssel él, a szerkezet kialakítása szempontjából elégségesnek tűnik. Hviezdoslav költészetének eszmei tartalma mind a fordítónak, mind a bírálónak ismerős, hisz mindkettőjüket figyelmezésük és érzésviláguk a magyar költészet nép-nemzeti irányzatához köti, a nemzeti klasszicizmusnak a Hviezdoslavéval párhuzamba vonható fejlődésszakaszához, amelyben a nemzet eszményi léte a népben, népiben teljesedik ki. A természet ünneplését Hviezdoslav művében, s ahogy az a szlovák nép képévé lényegül át benne mint annak természetessége, munkaszeretete, erkölcsi tisztasága és vallásossága, s hogy nemzete sorsának mostoha körülményei ellenére is a szerző művészetét a jövőbe vetett hit hatja át, Schöpflin a fordítás előszavában és bevezetésében (3, 5—11) kellőképpen hangsúlyozza. Wallentínyi úgyszintén szóvá teszi, mennyire „megértő szeretettel olvasgatjuk mi is Hviezdoslav ódáit a szabadságról, vágyait, reményeit nemzete nagyságáról,” de háttéri információként egyoldalúan a Habsburg elnyomást hozza fel (53). Schöpflin bevezetésében végigkísérve a költő életpályáját, nem tér ki a szabatosabb beállítás elől; ezt egyrészt Országh Pál részvételével a prágai Jungmann-ünnepségeken (1873) jelöli ki — „Ez az irodalmi ünnep vitte őt arra, hogy a szlávság irodalmát, különösen a cseh és orosz irodalmat tanulmányozza"”^), másrészt magatartásával a szlovák gimnáziumok bezáratásakor 1879-ben (8).4 Schöpflin fogalmazását — „Örökké égő seb az ő szívén, hogy nemzetének lelke nem bontakozhatik ki szabadon, de bizalma törhetetlen, hogy feljön a feltámadás napja (Na hromnice)”, (10) — nem érthetjük félre. Eközben a költő eszmeiségét mint a nemzetitől az egyetemes felé fejlődőt határozza meg. A fordításhoz írt bevezetés és Wallentínyi ismertetése kölcsönösségükben adják meg az alapvető szempontokat a mű értékeléséhez. Schöpflin szerint is
