Irodalmi Szemle, 1998
1998/1-2 - TUDOMÁNY - Zemán László: Schöpflin Géza Hviezdoslav-fordításához (tanulmány)
TUDOMÁNY a mű kitérései, a leíró részletek halmozása megbontják a kompozíció egységét, amiért azonban bűven kárpótol minket a szerző harmonikus filozófiája, az állandóan változó természet megjelenítése, a népélet festése, a beiktatott népdalok s mindenek fölött az, ahogy „legnagyobb művésze ő a nyelvnek” (12). Vagy ahogy Wallentínyi összegezi — „De — egészében véve — gyönyörűséggel olvassuk elejétől végig. Mert tiszta az erkölcsi felfogása, ...” s „A hajtóvadászat leírása valósággal mesteri, művészi.” (57). A fordításról a legnagyobb elismeréssel nyilatkozik (i.m. 53, 57). „Megértő és megérző poéta-lélek fordította le... bámulatos technikával, erős egyéni stílussal, gazdag kifejező nyelvvel”; „...igazi költői alkotás, ... Sőt verseléséről elmondhatom, hogy zeng- zetességében van valami Vörösmarty csodás művészetéből, képeiben, azok plaszticitásában, erejében Arany költői zsenijéből.” (58). Amit mi felfoghatunk úgy is, hogy a vershangzás síkjában sallangtalan Schöpflin a hviezdoslavi pregnáns költői kép és kifejezésanyag hatása alatt maradandó értékű művet, fordítást hozott létre. Wallentínyinak kifogása a fordítással kapcsolatban alig van. Egy-két merészebb inverziót, egy („talán tévedésből”, 58) magyartalan sort tesz szóvá — „Lelépik gondosan a hosszát,/ az emelőt, mit odahozzák,/ a kunyhó sarkának feszítik” (lásd a fordítás 18. lapján); ezt a következőkben kifejtettek „teszik helyre” (Z.L.). Tudniillik, már a fordító megjegyzi, hogy a mű „nem népies modorban” (11) van megírva. Ami a téma és motívumai, a beillesztett népdalutánzatok, a nyelvjárási szintű szókincs, a beszélt nyelv stilizálása ellenére — lényegében helytálló. A versformára vonatkozólag (amely, tudjuk, sohasem választható teljesen el a jelentést hordozó kifejezéstől) Wallentínyi jellemzése útmutató, a fordítás jambusi formája felfokozottan zenei, azaz mértékeit s Vörösmarty-s. S bár e tulajdonságot, a szótaghosszra támaszkodó időmértéket, szemben a hangsúlyt alkalmazóval Hviezdoslav szlovák zsengéiben mint a magyar időmérték áthallását, Kölcsey és Vörösmarty hatásaként könyvelik el,5 az eredeti és a fordítás jambusai nem fakadnak egy tőről. Az inverziós szórend mindkét nyelvben a jambusvers kísérője. A magyarban egy Vörös- martynál a latin nyelv szintakszisának hatását szokták felhozni, Hviezdoslavval kapcsolatban mint befolyásoló tényezőre a biblia nyelvére kell gondolnunk (a Kralicei biblia a szülői otthonban mindennapi olvasmány volt). Az a verssel és versépítkezéssel, az átkötések rendszerével és az összetett mondattani felépítéssel, valamint a szókincs összetettségével együtt Hviezdoslav poézisének azokat az összetevőit foglalja magába, amelyek költészetének fennköltségét, a fenségességet hivatottak kifejezni; František Miko meghatározásában (1975, 14 és kk.) mindazt, ami alkotásának parnasz- szista jelleget kölcsönöz. Eközben a fordítás szórendi „vétségei” a magyarban a mozgékonyabb szórend adottsága folytán kevésbé markánsak, mint az eredeti „széttagolódásai”, s az előbbiekben idézett egyeztetlenség az igealakban is más eszközzel, de az eredeti ilyen jellegű kitérítését tükrözi. Mint A csősz feleségének realizmusát tartják számon a részletet meghatáro
