Irodalmi Szemle, 1998
1998/1-2 - KORTÁRSAINK - Görömbei András: Gál Sándor évtizedei
Kortársaink költemény semmiből lett és semmivé váló emberlét-látomását. „...a halálközelség mélyen átélt élményéből bomlik ki ez a látomás, s alighanem e megrendítő élménynek köszönhető, hogy a vers elején leütött hang intenzitása végig kitart” — idézem Grendel Lajos érzékeny megállapítását. Éppen ez a megren- dültség foglalja magába az emberi életakaratot — az elmúlás illúziótlan számbavétele idején is. Ha költészete után egy pillantást vetünk Gál Sándor novellisztikájára, részben hasonló alakulástörténetről adhatunk számot. Korai prózai írásai többnyire közérzetnovellák. Azt kutatja novelláiban, hogy milyen sors jut osztályrészül az embernek akkor, ha szlovákiai magyar. Novelláinak és elbeszéléseinek is egyre erőteljesebben ez a közösségi meghatározottság a moti- válója. A hatvanas évek második felében hősei még csak tétovaságukkal, tehetetlenségükkel, iránytalanságukkal, bizonytalanságukkal voltak jellegzetes kisebbségi figurák. A szereplők életérzése lényegében nem változik a későbbi kötetekben sem, de világuk kitágul, összetettebbé válik. Közérzetük mélyebb, túlnyomórészt történelmi motivációját a hetvenes és nyolcvanas évek novellái tárják fel összetetten. Olyan világról tudósítanak, melyben a személyiség nem függetlenítheti magát nemzeti-nemzetiségi közösségétől, mert a történelmi kényszer nem engedi meg számára a kikapcsolódást, a partikuláris kötöttségeken való nembeli túlemelkedést. Elbeszéléseinek, novelláinak jellegzetes vonása, hogy a tényeket megmutató írói szemlélet teljesebb, szabadabb, humánusabb belső világ felől minősíti a külső valóságot, a történelmet. Legjobb novellái a szlovákiai magyarság második világháborús kiszolgáltatottságát és a diszkriminációs évek nyomasztó élményeit, tragikus eseményeit mutatják be — a hagyományos realista ábrázolásmódot változatos formákban újítva meg. Csak jelzésszerűen utalhatok itt Gál Sándor novellisztikájának olyan antológia darabjaira, mint az Első osztályú magány, A király, a Családi krónika, a Bontás, ítéletidő, Szentuccája, Isziná iduká. Ahány novella, annyi új epikus perspektíva. Különböző idősíkokat montíroz egybe az önkéntelen emlékezés az egyik novellában, a másikban konkrét történelmi mozzanatok jelképessé emelkednek, a harmadikban krónikaszerű oknyomozás az epikai szervező elv, a negyedikben az analitikus technika, az ötödikben a prózát és verset válogató „ballada” mutatja be érzékletesen a kiszolgáltatottság testet és lelket pusztító hatását... Megannyi egyéni aspektusú megvilágítása ugyanannak a feloldhatatlan múltnak, elviselhetetlen létcsonkításnak. Gál Sándor legjobb novelláinak olyan összetett az esztétikai dimenziója, hogy bennük a szlovákiai magyar valóságvonatkozások egyetemes érvényű eszmék hordozóivá válnak. Úgy jelenítik meg a szlovákiai magyarság múltját és jelenét, hogy bármely személyiség és közösség identitásának értékét is védelmezik. Gál Sándor azok közül az írók közül való, akikre ma is érvényesek Nagy László szavai: „viszonylagos viszonylatok között is tudom, hol az anyám”. Számára az emberi létezésnek minden esendősége ellenére vannak alapértékei és
