Irodalmi Szemle, 1998
1998/1-2 - KORTÁRSAINK - Görömbei András: Gál Sándor évtizedei
Kortársaink alapigényei. Ezek között kitüntetetten fontos helyet foglal el nemzetisége, a szlovákiai magyarság európai emberhez méltó életének a kívánalma. Válogatott novelláinak (Kavicshegyek) és válogatott verseinek (Új Atlantisz) kötetétől nyilatkozva Kövesdi Jánosnak: „Mindkét válogatásban alapvetően az volt a célom, hogy — versben és prózában egyaránt — nemzetiségünk sorsáról, történelméről, jelenéről eddig megfogalmazott gondolataimat összegezzem.” Nemzetiségi közösségén keresztül kapcsolódik ő a magyarsághoz és a nagyvilághoz. E nemzeti közösséghez tartozás alapeleme viszont a ragaszkodás az otthonhoz. Gál Sándor művészetének és egész habitusának fontos jellegzetessége az otthonosság igénye, a ragaszkodás anyanyelvéhez, a kötődés családjához, szűkebb és tágabb szülőföldjéhez. A szemléletéből természetesen következő belső igény, késztetés mellett bizonyára Sütő András (Anyám könnyű álmot ígér), Szabó Gyula (Gólya szállt a csűrre) és Duba Gyula (Vajúdó parasztvilág) szülőföldkönyve is ösztönözhette arra, hogy maga is számot vessen szülőföldjének örökségével, üzeneteivel. Ennek a belső késztetésnek engedelmeskedve írta meg Mesét mondok, valóságot című könyvét. A falun töltött gyermekkor világa egyre távolabbra került tőle, de sok-sok eleme mindmáig elevenen él benne. Gazdagon fedezi fel ezekben a foszlányokban a múlt számtalan titkát: történelmet, szokásokat, hagyományokat. Az életre keltett, megelevenített múlt olyan, mintha nem is történelem, hanem mese volna. Ami az emlékeket őrző felnőtt számára valóság, azt a gyereke már mesének érzi. A valóság mesévé áttünésének folyamata azonban mélyebb törvény megvalósulása: a falusi világ régmúltja egy közösség sorsának tanulságait, kényszerűségeit és célszerű, tapasztalatokból formált okosságát egyaránt megmutatja. A Mesét mondok, valóságot irodalmi szociográfia: a gazdag tényanyagot írói szemlélet állítja tágabb összefüggések rendjébe. A szociográfiai elemeket az írói reflexiók emelik egész világgá. Az író személyessége, közvetlen érdekeltsége mozgatja a történeti anyagot, első és utolsó fejezete pedig személyes hangvételű kerete a szociográfiai érvényességű közbülső részeknek. A Mesét mondok, valóságot gazdag régi szokásrendet idéz fel, s a hagyományok megörökítése mellett mindig megmutatja azok kialakulásának valóságos értelmét, közösségi célszerűségét is. A falu életvitelében, szokásrendjének egyes mozzanataiban a célszerű józanság érvényesült. Az írói okfejtések gazdagon átérzik a néprajzi érdekű tényeket, s a paraszti kultúra organikusságát mutatják meg. Ehhez a rendhez az írónak személyes köze van, ezért tudja élményszerűvé lelkesíteni az egykori eseményeket, szokásokat. Gál Sándor a Mesét mondok, valóságot lapjain kivallotta mély kötődését családjához és szűkebb közösségéhez, szülőföldjéhez. Számot adott szemléletének mélységéről, gyökérzetéről. Természetesen illeszkedik ez a kötet verseinek és novelláinak világába. Művészetének legsajátosabb, karakterizáló értékeit véleményem szerint
