Irodalmi Szemle, 1998
1998/1-2 - Rudo Móric: Eljegyzés szilveszterkor (elbeszélés, Vércse Miklós fordítása)
Rudo Móric Később rendszerint megbánja, de sokszor nem idejében. Tényleg, az előbb a főorvos említette, ha tudta volna, valahogy meglett volna nélküle is. Az istenért, ezt meg ne említse Vovo előtt! Meg ő is csak most mondta, amikor már utána van az egésznek. Ki tudja, mit mondott volna előtte, hogy vette volna, ha azt mondja: „Nem megyek, főorvos úr, eljegyzésem van”. Merthát a főorvos úr sem mindig ilyen barátságos, de nem ám! A 603-as is meg-megcsúszott hol az egyik, hol a másik oldalra. Nemsokára azonban megérkeztek a lakótelepre, megálltak a lakása előtt. — Akkor hát ezennel tisztelettel meghívom a főorvos urat! — Várjon meg! — mondta a főorvos a sofőrnek. — Nem leszek sokáig. Csak helyre kell hoznom, amit elrontottam. A sofőr hallgatott, mereven ült, mint valami szobor. Bizonyára neki is elege van az egészből, ő is otthon szeretne már lenni. Milka nagyon kíváncsi volt, ugyan mi vár rá odafönn. Maradtak? Elmentek? És mi van Vovoval? Lehet, hogy rátámad, goromba lesz, tán mégsem kellett volna magával hoznia a főorvost. De már nem csinálhatja vissza, nem mondhatja neki, hogy menjen haza főorvos úr, majd elintézem én ezt magam. Nem értené meg. — Majd én előre megyek, főorvos úr! — Menjen csak, úgysem ismerem ki magam itt! Szinte repült föl a lépcsőkön, így némi előnyre tehet szert, legalább tudja majd, mi az ábra. De nem sikerült előbb bejutnia a lakásba, mert csengetnie kellett, háromszor is. Már épp ki akarta venni a kézitáskájából a kulcsot, amikor az ajtón belül motoszkálást, majd a medve dörmögéséhez hasonló hangot hallott. Vovo! De milyen állapotban! Csak ingben, a gallérja kigombolva, a nyakkendője félrecsúszva. Hát még az ábrázata, a haja! Kész verébfészek. — Már azt hittem, hogy ott is alszol — fogadta morcosán. A főorvost tán észre sem vette Milka háta mögött, vagy tán nem is akarta látni. — Tessék, főorvos úr! — invitálta befelé a vendéget Milka. Vovo csak most kapott észbe. Kicsit mintha magához tért volna, legalábbis igyekezett. Bevonultak a szobába, ahol még ott voltak a mulatozás nyomai. Poharak, üvegek, üres tálak... — Elnézést, hogy ilyen rumli van itt — fordult Milka a főorvoshoz. — Mint szilveszterkor, bulin vagy eljegyzésen. — Nem volt semmiféle eljegyzés, főorvos úr — jegyezte meg epésen Vovo. Nehezen nyögte ki a szavakat, tán az alkohol vagy a virrasztás miatt. — Elmentek? — kérdezte Milka. — Mit tehettek volna? Nem voltam eléggé érdekes számukra. — Jó, hogy megvártál. — Itt az asztalon szunyókáltam. Az éjfélt is átaludtam. Mindent. — A lényeget nem aludta át, mérnök úr. Ha nem tévedek, mérnök. Igaz?
