Irodalmi Szemle, 1998
1998/1-2 - Rudo Móric: Eljegyzés szilveszterkor (elbeszélés, Vércse Miklós fordítása)
Rudo Móric — Majd én felveszem, te csak igyál! — ugrott Vovo a telefonhoz. — Mindenképpen csak nekem szólhat, hisz az én lakásomban vagyunk — mondta Milka, de nem ellenezte, hogy Vovo felvegye. — Azt mondom majd, hogy nem vagy itthon. — Aligha hinném, hogy ez lehetséges lenne. Vovo felvette a kagylót, s egy ideig hallgatta. A többiek az arcát figyelték. Kicsit elkomolyodott az ábrázata, mintha árnyék vonult volna át rajta. Milkához fordult, és rezignáltan adta át neki a kagylót. — A főnököd hív, a főorvos. — Személyesen? Vovo bólintott. Milka a szekrénykéhez szaladt, ahol a telefon volt. A szobában egyre fokozódott a feszültség. A félig üres poharak csiszolt vonalai szikrázva csillogtak a kezekben. — Szép szilveszter estét! — köszönt a kagylóba Milka. Azután csak hallgatott. Sokáig. Az arcán lehetett látni, hogy komoly dologról van szó. Előbb merevek lettek az arcvonásai, mintha tiltakozni, lázadni akarna, de aztán ahogy tovább hallgatott, a merevség fokozatosan felengedett. Végül mélyen Vovo szemébe nézve azt mondta: — Jól van, főorvos úr, máris megyek! És letette a kagylót. — Miii...? — kérdezte rémülten Vovo. — Mennem kell, Vovo, súlyos eset. — Te tényleg elmégy? — szaladt hozzá Ida. — Ne légy bolond, te lány, ehhez az estéhez jogod van! — Tudom, mondhattam volna, hogy jogom van rá. Dehát ez rendkívüli eset. Baleset. Fiatalok. Az életükről van szó! — De hisz van szolgálat a klinikán! — A főorvos is szabadnapos, Vovo, őt is behívták. Állítólag a barátjánál találták meg. És megy. A jelenlévők egymásra néztek. A szemekben csalódottság és csupa kérdőjel. Dušan mindegyikük véleményét tolmácsolta: — A fenébe is! Ilyen szép estét így elrontani! Ilyet csak egy vén bolond tehet! — Miluška, az más, a főorvosnak mennie kell, belőle csak egy van,— dehát téged helyettesíthet bármelyik műtősnő — próbált érvelni Vovo. A lányhoz lépett és magához vonta: — Kérj elnézést, kedves, és mondd meg, mennyire fontos számodra ez az este! Milka megcirógatta a fiú arcát. Sima volt, tökéletesen kiborotvált. Aztán ügyesen kisiklott az öleléséből. — Vovo, ne haragudj, nem tehetem. A főorvos hozzám szokott. S hogy mondjam meg neki, milyen fontos este ez számomra? Nem voltam rá képes.
