Irodalmi Szemle, 1998
1998/1-2 - Szeberényi Zoltán: Zalabai Zsigmond ötvenéves
Szeberényi Zoltán scientista fontoskodás alibizmusa mögé. Szemlélete műközpontú, de nem a modernnek nevezett irányzatok művelőinek, hithű apostolainak szenvtelen- ségével, tüntető kívülállásával, az értékproblémák megkerülésével közelít a műhöz. A műelemzésben, főként a versek vallatásában a mélyebb összefüggések is érdeklik, melyek leginkább a művek gondolati forrásaira és üzenetére vetnek fényt. Nem állapodott meg egy pillanatra sem eszközeinek és módszereinek kiformálásában, eljárásai rugalmasan igazodnak az elemzendő mű egyedi sajátosságaihoz. Csak abban következetes és állandó, hogy tudatosan eltér a korábbi kritikai gyakorlatunktól, melyben túltengett a tájékoztató funkció, a tények és jelenségek tüzetes számbavétele, leírása némi minősítő megjegyzések kíséretében. Zalabai — kritikusi fénykorának éveiben — nem kultiválja a sablonos recenziót, kerüli a semmitmondó frázisokat, inkább nem mond véleményt, mintsem kritikai közhelyeket pufogtasson. Elvétve folyamodik szentencia-szerű megállapításokhoz, bizonyítatlan ítéletekhez, véleményét tüzetes elemzés eredményeként fogalmazza meg, aprólékosan körüljárja, sokszor már túlzó részletességgel körültapogatja témáját. Végigvezeti olvasóját véleménye kialakulásának útján, s szinte vele együtt, mintegy cinkosává avatva őt, vonja meg kritikájának mérlegét, fogalmazza meg következtetéseit. Nincsenek rejtelmes műhelytitkai, munkássága sikerének két kulcsfogalma van: a felelősség és az anyagismeret. Ha nem is valósult meg maradéktalanul az első kötetben Ígért és körvonalazott szintézis, a második kötet jelentős előrehaladást jelentett. Megteremtette egy olyan elemzésértékelő rendszer feltételeit, amelyben a történeti megközelítés hitelesen tágul az irodalmi áramlatok, stílustörekvések általánosabb kérdéseinek vizsgálatával, az irodalomtudomány, főként a műfajelmélet aspektusaival. Az első kötethez viszonyítva a Mérlegpróba erősen eltávolodott a meditatív vizsgálódás, az etikai szférák elemzése, a tartalmi komponensek mérlegelése felé. Zalabai művészetkritikai elvei közül ekkor kristályosodnak ki a legfontosabbak: a művészi eszközöket, alkotói eljárásokat, formanyelvi megoldásokat kizárólag funkciójukban tartja értékelhetőnek, ugyanakkor elismeri, hogy az alkotási — teremtési folyamat során bármily eszköz művészivé válhat. Nem vet el egyetlen költői eljárást és módszert sem, egyetlen kritériuma van: a művészi megformálás színvonala. A leíró vers is lehet korszerű, s az absztrakció sem jelent önmagában modernséget. Zalabait látványos pályakezdése és gyors kibontakozása alapján a hetvenes-nyolcvanas évek legtermékenyebb, legaktívabb kritikusaként tartották számon. Senki abban az időben nem figyelte olyan kitartó következetességgel irodalmunk eseményeit, mint ő. Nem egy tanulmánya fordulópontot jelentett a szlovákiai magyar irodalom történeti folyamatában. Elég példaként felhozni A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni? című tanulmányát, amelynek nyomán alapjaiban újult meg gyermekköltészetünk. A példák tetszés szerint szaporíthatok lennének, de helyszűke miatt mellőzzük. Zalabai kritikusi tevékenységének folyamatossága azonban a nyolcvanas
