Irodalmi Szemle, 1998

1998/1-2 - Szeberényi Zoltán: Zalabai Zsigmond ötvenéves

Zalabai Zsigmond ötvenéves

évek közepe táján megszakadt. Az addig töretlen pályaívet hosszabb-rövi- debb kihagyások, kitérők, egészségügyi kényszerszünetek szabdalták fel. Egyrészt önként vállalt, ugyancsak fontos feladatok vonták el figyelmét a rendszeres kritikai munkától. Pl. az egész magyar nyelvterületen sikert aratott a költői nyelvről írt monográfiája (Tűnődés a trópusokon, 1981), amelyet Magyarországon is kiadtak. Az angol-amerikai forrásokra és a nálunk fellelhető szakirodalomra támaszkodó tanulmány érdemi része a szóképekről, ill. a szerző terminológiája szerint a „kettősképekről” szól. A kérdés tüzetes történeti megközelítése és elemzése után a kettősképeket két fő kategóriába sorolja: az első kategóriát alkotják az érintkezési társításon alapuló kettősképek, tehát a metonímia és származékai. A másodikat a hasonlósági társításon alapulók, a metafora és alfajai. Az így egyszerűsített trópusrendszer két fő osztályát — Ch.S. Peirce nyomán — jeltudományi műszavakkal indexeknek és ikonoknak nevezi. A szerzű gondolatmenete világos és meggyőző, impozáns jegyzetapparátussal támasztja alá véleményét.

Tartós kitérőt jelentett Zalabai kritikusi pályáján szülőfalujának, Ipolypász- tónak történelmi rajza, ami két vaskos kötetben látott napvilágot (Mindenekről számot adok, 1984: Hazahív a harangszó, 1985). Zalabai a „gyökereket” kutatja, a szülőföld üzenetét és vonzásának eredőit. A múlt titkainak felderítésével azonban a jelen és a jövő kérdéseire is kíván válaszolni. „Nemcsak azt kell vállalni, akik vagyunk, hanem azt is, akik voltunk, és akik lehetnénk” — idézi egy görög bölcs szavait útmutatóként. Hatalmas, több tudományágra kiterjedő szakirodalomra, oklevelekre, falukrónikákra és különféle egyéb történelmi kútfőkre támaszkodva írta meg faluja „életrajzát”. A történelmi események sorrendjét követve beszámol Ipolypásztó népének mozgalmas történetéről 1000-től 1945-ig, a háború végéig (a folytatás megírásában a pártszervek akadályozták meg). A tengernyi adat, esemény ellenére is olvasmányos, mindvégig lebilincselő, nemes lakálpatriotizmustól fűtött szülőföldvallomást produkál művében.

Hosszú szünet után 1995-ben jelentetett meg Zalabai Zsigmond ismét kritikai tárgyú kötetet. Az impozáns terjedelmű Verstörténés (1995) három évtizedes irodalmi jelenlét és kritikai aktivitás summája, eredményeinek összefoglaló rendszerezése kíván lenni. Nem szokványos irodalomtörténet, hanem a versek „történése”, alakulása a vizsgált időszakban. Szerzője arra keresi a választ, hogy miként és milyen színvonalon alakult, formálódott a szlovákiai magyar vers az 1970-1988 között fellépő generációk, költői csoportosulások és kirajzások alkotóműhelyében. Elgondolásait, megállapításait, ítéleteit foglalja össze könyvében gazdag műfaji tarkaságban, de szigorú, módszeresen átgondolt szerkezeti elrendezésben. A tematikailag összefüggő, indítékukban, módszerükben, minőségükben rendkívül heterogén írások (folyamatrajzok, pályaképek, portrék, esszék, tanulmányok, továbbá előadás-, visszaemlékezés-, cikk-, lektori vélemény-, interjú-, ankét-részletek stb.) halmazából megszerkesztett mű nem beteljesülése egy igényes, nagy horderejű