Irodalmi Szemle, 1998
1998/5-6-7 - HORIZONT - Pomogáts Béla: Irodalom az új demokrácia szellemi rendjében
Irodalom az új demokrácia szellemi rendjében a 20. században), és az újító szellemű „posztmodern” irodalomnak is igen tágas lehetőségei vannak abban, hogy reflektáljon a társadalom belső életére. Olyan „posztmodemeknek” elkönyvelt művekre hivatkozhatom, mint Esterházy Termelési regény, Nádas Emlékiratok könyve, Lengyel Péter Cseréptörés és Temesi Ferenc Por című művei, vagy hogy egy egészen új regényt említsek Závada Pál Jadviga párnája című munkája, amely az 1997-es esztendő „sikerkönyvének” számít Folyamatosság és szerepkeresés A magyar irodalom helyzete és identitása kényszerű módon átalakult az 1989-1990-es „rendszerváltó” történelmi fordulat után, az irodalomnak az a hagyományos szerepe azonban, amelyet az értelmiségi, a nemzeti stratégiák kialakításában betölt, remélhetőleg, ha nem is változatlanul, fennmarad. Az elmúlt esztendők szellemi életének belső mozgása és önvédő küzdelmei legalábbis arra utalnak, hogy az irodalom továbbra is a magyar értelmiség — pontosabban a politikai pártoknak nem elkötelezett független értelmiség — közéleti helytállásának és intellektuális stratégiájának a formálója marad. Éppen ezért óvatosabb volnék annak megállapításában, hogy az irodalom most már, hogy visszaszerezte autonómiáját, nyugodtan elhelyezkedhet az alkotómunka benső köreiben. Az irodalom, a kultúra embereit éppen a birtokba vett autonómia kötelezi arra, hogy a közélet porondján is fellépjenek minden olyan törekvés ellen, amely az ország békéjét és fejlődését, a szabadság teljesebb kibontakozását, a magyar kultúra értékeinek széles körű nyilvánosságát veszélyeztetheti. Nemcsak idehaza, hanem a szomszédságban tapasztalható veszélyekkel szemben, tehát az ellen az erőszak és gyűlölködés ellen, amely a kárpát-medencei magyar kisebbségekre nézve jelent fenyegetést Mindez nem jelenti persze azt, hogy az irodalmi életnek megint a közélet hangos fórumává kellene válnia, és az íróembernek okvetlenül közéleti harcossá kellene lennie. Az irodalomnak akkor is van közéleti szerepe és jelentősége, ha maguk az írók egyébként távol maradnak a politikai küzdelmektől, és nem kívánnak részt venni a különböző pártok és mozgalmak életében, vagy éppen a szellem önvédő harcaiban. Az irodalomnak akkor is megvan a maga közvetettebb közéleti szerepe, ilyen módon lesz a nemzeti és az európai kultúra értékeinek védelmezője, egy virtuális erkölcsi kódex szószólója és fenntartója. Az irodalomnak ez az erkölcsi jellegű közösségi szerepvállalása nélkülözhetetlen abban, hogy a különféle diktatórikus berendezkedések nyomása alatt megsérült vagy megroppant erkölcsi és szellemi értékek a mai elvadult politikai élet feltételei között végre széles körben hatékony történelmi erőt jelentsenek. Az irodalom akkor is az új politikai kultúra felépítését szolgálja, ha szigorúan megmarad a maga szakmai-művészeti keretei között, mindazonáltal szükségesnek látszik, hogy időnként kilépjen e keretekből, és öntudatos bátorsággal, határozottabb fellépéssel vállaljon küzdelmet mind a magyar kultúra, mind a nemzet általánosabb érdekeinek védelmében.
