Irodalmi Szemle, 1998
1998/1-2 - Mila Haugová versei: Az anyag mozdulatlan vár, Animus, (Ozsvald Árpád fordítása)
Mila Haugová versei a szorongás belenőtt az elgörbült térbe: minden szavadat számon tartják... egyetlen arc vagy a tükör kihívása az ősarc keresése „a múmia talán tizenkétéves perui kislány jégbe fagyva az isteneknek áldozták fel koponyája átütve tompa kővel” a csöndbe fúródva, mindenhol átlátszó, a mozdulatlan víz alatt minden elveszik lélegzem lépek esek felkelek lélegzel esel lépsz felkelsz lélegzünk lépünk elesünk... Végül a kislány bájosan a kutya mellé kuporodik, aludni készül a kemény téli szállásán, rég elfeledett álmokat álmodik Végül a madárasszony váratlanul elrepülő: tűzárnyék ezer leghosszabb folyó az érben mondom a szavakat mintha éhesen enném hangom bőrdob a szélben Végül is ősmadár a vadászó nyilas szemében így keletkezett az egyenes és az Isten engedte befejezni: hogy őseink más fajhoz tartozzanak.
