Irodalmi Szemle, 1998
1998/5-6-7 - HORIZONT - Pomogáts Béla: Irodalom az új demokrácia szellemi rendjében
Irodalom az új demokrácia szellemi rendjében formáinak anyagi ellehetetlenülésével: az írói megélhetés, a folyóirat-szer- kesztés, a könyvkiadás, illetve az irodalmi élet társas és intézményes formáinak fenntartása ugyanis súlyos anyagi válságba került, és noha egyre-másra jönnek létre új folyóiratok és könyvkiadók, ezek fenntartása, folyamatos munkája rendkívül nehéz, és alkalmanként reménytelennek tetsző küzdelmet követel. A cenzúra megszüntetése, az írói szabadság helyreállítása egyfelől, és az irodalom intézményrendszerének válsága másfelől — nos, ez is hozzájárul az írótársadalom, az irodalmi élet belső bizonytalanságához és zavaraihoz. Az állami mecenatúra csak töredékesen működik, maga a társadalom, a civil szféra, a hazai polgárosodás viszont még nincs felkészülve arra, hogy az irodalom és az írók támogatója legyen. Az új magyar tőkés réteg és az általa irányított bankok, vállalatok csak igen kis mértékben vállalnak pénzügyi felelősséget a kulturális értékek létrehozásában és gondozásában szerepet játszó intézmények: egy irodalmi vagy tudományos folyóirat, egy könyvkiadó, egy színház vagy egy zenekar fenntartásában, szívesebben támogatnak egy autóversenyt vagy sportegyesületet. Az irodalmi intézményrendszer látványos gazdagodása mögött általában nehezen feloldható feszültségek és gondok rejlenek. Talán soha annyi irodalmi folyóirat nem jelent meg Magyarországon, mint manapság (ámbár a harmincas évek második felében ugyancsak többször tíz folyóirat versengett az olvasók kegyeiért!), de ezek, kevés kivétellel, szinte mindig a lét és a nemlét határán imbolyognak, és a mecenatúra jóindulatára szorulnak. Ez a jóindulat természetesen szelektív módon működik, és nem mindig a tévedhetetlen esztétikai vagy művelődéspolitikai ítélőerő birtokában dönt a támogatások elosztásáról. Ugyanez vonatkozik a kiadókra: igen sok és igen sok jó könyv kerül az olvasók elé (elsősorban a könyvhét és a karácsonyi könyvvásár alkalmával), s a könyvkiadók, közvetve az írók ugyanakkor ki vannak szolgáltatva a kuratóri- mok jó- vagy rosszindulatának, és mind kevesebb gazdasági szervezet, például pénzintézet vállal szerepet a könyvkiadás támogatásában. Az irodalom egyik legnagyobb gondját mindazonáltal talán az okozza, hogy a magyar kulturális piac korábban leginkább erős fogyasztója: az értelmiségi réteg vásárlóereje megrendült, és az értékes irodalom ezzel többé-kevésbé elveszítette azt a piaci biztonságát, amelyet korábban élvezett. Annak idején egy átlagos magyar verseskötet (és ezt egész Európa csodálattal és irigységgel emlegette) há- rom-négyezer példányban, egy regény nyolc-tízezer példányban talált vásárlóra, és akadt regény, például Galgóczi Erzsébet Vidravas című munkája, amely a sztálinista diktatúra terrorját leplezte le, amely két kiadásban összesen száznyolcvanezer példányban kelt el. Ma egy verseskönyv négy-ötszáz, egy regény ezer-ezerötszáz példányban talál vásárlójára. Éppen ezért az elmúlt évek során az is bebizonyosodott vagy kezd bebizonyosodni, hogy azok a nézetek, amelyek radikálisan elutasítják az irodalom, egyáltalán a kultúra közéleti szerepvállalását, kissé korán érkeztek. Talán még nem tartunk ott, hogy az írók békésen hazatérjenek műhelyeikbe, kikapcsol
