Irodalmi Szemle, 1998

1998/5-6-7 - TUDOMÁNY - Lanstyák István: Magyar nyelvtervezés a Kárpát-medencében a 21. században (2. rész)

LANSTYÁK ISTVÁN

használata; sem azoké, akik valamilyen kommunikációs defektusban szenved- nek."”(1984:324)

A nemstandard nyelvváltozatok visszaszorítására irányuló törekvés nem kevésbé helytelen, mint a többségi nyelvnek a kisebbségi rovására történő érvényesítése: az egyik az egy nyelven belüli, a másik a nyelvek közötti nyelvi imperializmus megnyilvánulási formája.

Az emberi nyelvek alapvető változékonyságának, változatosságának és közvelegességének tényét összhangba kell hozni a kisebbségi magyar nyelv- művelés azon hagyományos törekvésével, hogy tevékenysége a magyar nyelv egységének megőrzését szolgálja. A nyelvművelés „alapelviként rögzítette, hogy egyetlen magyar nyelv van, s a világ különböző tájain beszélt változatok ennek az egyetlen nyelvnek a részei (Lanstyák 1993a:59-60; Kontra 1994a:127; Péntek 1994a:137, Tolcsvai Nagy 199óa:240).16

A nyelvtervezés számára ebből az a feladat hárul, hogy a magyar nyelven belüli nyelv(változat)i sokféleség fenntartása mellett ügyeljen arra, hogy nyelvünk standard változatai közt megmaradjon a minél nagyobb mértékű kölcsönös érthetőség. Ennek hiánya nemcsak gyakorlati nehézségeket okozna, hanem alapot adhatna a határon túli magyar nyelvváltozatoknak a magyar nyelvről való, politikai célzatú leválasztásához (L pl. a moldován vagy a karjalai nyelv esetét!).

E feladat megoldása akkor látszik leginkább lehetségesnek, ha a Kárpátmedencei magyar nemstandard nyelvváltozatoknak az egyetemes magyar standardhoz való viszonyát az eredeti, Charles Ferguson (1975) által használt értelemben vett diglossziaként fogjuk föl17, s azt akként próbáljuk átgondolt nyelvtervezési lépésekkel stabilizálni (1. Lanstyák 1993c, 1994c; 1. még Fenyvesi 1995). Emellett figyelembe kell vennünk a nyelvünk többközpontúságából18 adódó nyelvtervezési teendőket is (erre 1. Lanstyák 1996d).

JEGYZETEK

8. „Közösségi kétnyelvűség”-en azt a helyzetet értjük, amikor egy közösségnek két különböző nyelvre van szüksége ahhoz, hogy mint közösség működni tudjon. Ennek megfelelően az ilyen közösséghez tartozó beszélők jelentős részének is mindkét nyelvre szüksége van ahhoz, hogy mint egyének a közösségükben boldogulni tudjanak. Ezért a kétnyelvű közösségekben élő emberek számottevő része mindennapi életében mindkét nyelvet használja, a beszédhelyzetnek, ill. saját kommunikatív céljainak megfelelően váltogatva őket. Az ilyen beszélők akkor is funkcionálisan kétnyelvűek, ha a két nyelv ismeretének jellege és szintje között jelentékeny különbségek vannak.

9. „Kettősnyelvűség”-en egyéni szinten két, viszonylag önállónak tekintett nyelvváltozat — leginkább a standard és valamilyen helyi nyelvjárás — ismeretét és a beszédhelyzet követelményeinek megfelelő, rendszeres használatát kell érteni (vö. Kiss Jenő 1989, 1995b:3-4; a kettősnyelvűség és az oktatás kapcsolatára 1. Szépe 1985:269, 275; Sándor 1995:141-143; a kettősnyelvűség és kétnyelvűség viszonyára 1. Lanstyák 1990:397-398; Péntek 1994b:10; Bereg- szászi-Csernicskó 1996:29).

10. A kétnyelvűség stabilitása Herman József (1985:4) szerint is csak úgy érhető el, ha „céltudatos gondoskodás történik a kétnyelvűség egyensúlyának a biztosítására, például azáltal, hogy a kisebbségi etnikum területén a többségi etnikum tagjai számára is szükségszerű legyen a kisebbségi nyelv ismerete.”