Irodalmi Szemle, 1998

1998/5-6-7 - HAGYOMÁNY - Turczel Lajos: Holota János és Érsekújvár

Holota János és Érsekújvár

mán a közeli falvakban szervezett vándorgyűléseken aktív kapcsolatot teremtettek a földműves és iparos fiatalokkal. Vass Károly a gimnázium és a SZEMKE által közösen szervezett népfőiskolái tanfolyamot irányította. Ennek munkájába a malackai születésű Szőke Béla gimnáziumi tanár is buzgón bekapcsolódott, s nagy sikerű Nyitra-völgyi népi estet szervezett. A huszonéves Szőke rendkívül sokoldalú volt: történészként, néprajzosként, régészként, muzeológusként tevékenykedett, s a Thain János tanár által létrehozott értékes néprajzi és történelmi gyűjtemények rendezésében és gyarapításában is részt vett; legjelentősebb akkori régészeti eredménye a Naszvad környéki avar sírok feltárása volt.

Az érsekújvári SZEMKE-szervezet egyik fő törekvése 1938 után is a nyilvános előadások rendezése volt. Ezt a munkát továbbra is Berecz Kálmán végezte, de akkor már nem a városnál, hanem a megyénél dolgozott másodfőjegyzői állásban. Az általa beszervezett számos kiváló előadó közül kettőt említek meg: Karácsony Sándort és Weis Istvánt. Karácsony akkor már hírneves pedagógiai és pszichológiai író volt. Sajátos magyarságpszichológiát alakított ki, s könyvet írt a magyar észjárásról. Munkássága iránt mostanában is élénk az érdeklődés. A zipszer-dzsentri származású Weis István belügyminiszteri tanácsos volt, s cikkeiben, könyveiben és előadásaiban kendőzetlen képet nyújtott a magyarországi közigazgatási és szociális viszonyokról. A magyar kisebbségek problémáival is foglalkozott; én a Két kor mezsgyéjén című könyvem írásakor figyeltem föl rá, s elcsodálkoztam nyíltságán, bátorságán. Újvári előadásával és az Érsekújvár és Vidékébe írt cikkeivel is nagy rokon- szenvet váltott ki. Berecz Kálmán Veres Pétert és Kodolányi Jánost is betervezte előadásokra, de az anyaországi polgármester, Rézler az ő fellépésüket meghiúsította.

Az Érsekújvár és Vidékét a legjobb anyaországi folyóiratokban is publikáló Kovács Endre főszerkesztő rövid idő alatt szinte irodalmi és kritikai orgánummá avatta. Olyan kiválóságok írtak bele, mint Szekfű Gyula, Móricz Zsigmond, Németh László, Illyés Gyula, Veres Péter, Kodolányi János, Féja Géza, Kovács Imre, s Illyés és Féja az anyaországi lapokban is nagy elismeréssel méltatták a népi írói mozgalom érsekújvári felkarolását. A felvidéki munkatársak közül Pfeiffer Miklós kassai kanonok az anyaországi kasztszellem ellen írt ostorozó elemzéseket, s a „felvidéki szellem” érdekében és védelmében a fiatal Janics Kálmán is többször fellépett.

A visszacsatoltság első éveiben, 1939-ben és 1940-ben a felvidéki szellem hangoztatása és a magyarországi társadalmi életben visszamaradt feudális elemekkel való szembeállítása a szélesebb sajtóban is nagy teret kapott, de hirdetői között sok demagóg is akadt, akik megcsúfolták az eredetileg nemes és objektív elgondolást. Erre a helyzetre az Érsekújvár és Vidékében több éles reagálás történt, s azok egyikében a szerző a kompromittálódott felvidéki szellem ellenében a kisebbségi múlt húszéves, csendes, meg nem alkuvó munkájában kikristályosodott emberibb, szociálisabb magatartást mutatta fel,