Irodalmi Szemle, 1998
1998/1-2 - Százdi Sztakó Zsolt: A főnix halála (elbeszélés)
A főnix halála henés nélkül mentek tovább, de ő leült az egyik sziklára. Úgy érezte, hogy muszáj kifújnia magát, mert szétszakad a tüdeje, és zihálva kapkodta a levegőt: — Álljon fel, mert megfázik! Összerezzent, és hátrapillantott. Pár méterre tőle egy nő állt, és őt figyelte. Nem volt már fiatal, és szép se, de volt benne valami, ami megfogta: — Miért maradt le a csoporttól? — Csak ki akartam fújni magam. — Nem a legjobb ötlet, összeszedhet egy alapos tüdőgyulladást. A nő a kezét nyújtotta, és felsegítette: — Maga miért nem mem velük a csúcsra? — Már jártam ott fent. Tudja minden évben itt töltök pár hetet, és minden évben megmászom a csúcsot. Most kihagyom. Maga először van itt? — Először. — Tudja, én húsz éve járok ide, azóta tart a szerelem. Azt hiszem, az emberek kicsit bolondnak tartanak... Nyugodtan szóljon rám, ha untatom a fecsegésemmel. — Nem untat. — Akkor jó — bólintott a nő, és hallgatott egy sort, majd újból megszólalt. — Ma reggel olyan volt a szálloda, mint egy felbolydult méhkas. Tegnap éjszaka egy lányt hoztak a szállodába, aki balesetet szenvedett, és órákig feküdt a fagyban. Ha nem talál rá valaki, aki a szállodába hozta, hát nem éli túl ezt a kalandot. A lány szülei egész reggel a lányuk megmentőjét keresték, aki tegnap a nagy felfordulásban eltűnt. — És a lány? — Kórházba vitték, már túl van az életveszélyen. Nyugtalan volt, és baljós előérzetek gyötörték. Tulajdonképpen azt sem értette, hogy mit keres itt ezzel a félbolond nővel, és miért megy vele egy eldugott tátrai faluba, ahova egyébként eszébe se jutott volna elmenni. Általában rejtély volt a számára mindaz, ami az utóbbi pár napban vele történt, az a felfokozott hedonizmus, ami a halálnak még a gondolatától is irtózott. Mintha nem is azért lenne itt, mert a halálra akar felkészülni, hanem életerőt gyűjtött volna. Még a régi álmai is visszatértek. Múlt éjjel például Bettivel álmodott, de nem fiatal lánynak látta, ahogy megismerte, hanem öregasszonynak, ahogy már nem fogja látni: — Tudja, a faluban, ahova megyünk, van egy kicsi, fából ácsolt kápolna. Csak kevesen férnek be, jobbára a szállodában lakó vendégek járnak a misére. Megállt, és a nőre nézett: — Maga most misére visz engem? — Igen, de nem muszáj a misére bejönnie, csak a kápolnát szerettem volna magának megmutatni. — Maga vallásos?
