Irodalmi Szemle, 1998
1998/5-6-7 - Duba Gyula: Mittelhauser báró tudata (regényrészlet)
Mittelhauser báró tudata idegen nézetei és elméletei olyannyira hatottak rá, hogy belezavarodott önmagába, érvei elfogytak, s már alig lát más lehetőséget a helyzet megoldására, mint hogy kihívja Mittelhausert a borozó elé, és egy félreeső helyen megverekedjen vele. Akkor azonban eszébe jutott Gondterhelt. Felhívja telefonon, és közli vele, hogy azonnal jöjjön a Vincellérhez címzett borozóba, meg kell ismernie egy átkozott csodapókot, egy mindenre elszánt, istenverte bolondot, bizonyos Mittelhauser bárót! Mert különben, ha nem jön, akkor ő k mytelen lesz megölni a szószátyár kocafilozófust, miután az olyan bődületes marhaságokat beszél, hogy nem lehet hallgatni, mindamellett azonban cáfolhatatlan, és az esze vág, akár a borotva, s az elméletei őrültek, ám megnyerőek, mint minden eszelős lélek bölcselkedése. A pocsék pasas Drabiciustól is őrültebb! Láttuk azonban, hogy találkozásuk kezdete még nem jelezte a későbbi bonyodalmakat. Illetve csak úgy jelezte, ahogy egy távoli sötét felhőcsík tomboló záport és ítéletidőt. Magányában Kolosnak testvére minden ágrólszakadt. A jövevény viszont azért érdekes számára, mert nem ebből a fajtából való. Nem látszik elesettnek, csupán megnyomorgatottnak, aki már nem törődik semmivel. A lelkierő és gyámoltalanság furcsa keverékének tűnik fel előtte. Akár értelmiségi is lehetne, s ugyanakkor talán parlagi bunkó. Szaporán pislogó szürke szeme kiszámíthatatlanságot, sőt talán ravaszságot árul el, míg lompos öltözete és elhanyagolt, csámpás cipője elesettséget bizonyít. Zsembery Kolos nagyon kedveli az ilyen csodabogarakat. — Kötekedik velem a ringyó — mondja a költő ingerülten új barátjának —, figyeld a feslett boszorkányt! Kiömlik a melle a ruhájából, mint csuporból a tejfel. Legszívesebben letépném a falról, és megtaposnám, mit gondolsz, leszaggassam onnan a szemérmetlent...?! Mittelhauser báró először nem tudja, miről van szó, követi Kolos kezének kaszáló mozdulatait, és meglátja a falon a képet. — Valószínűleg azt mondanám — mondja közönyösen —, hogy ez a kövér kurva éppen most jött le a falvédőről. Aztán így folytatnám: olyan is, mint aki most jött le a falvédőről! — Rettenetesen utálom, magam sem tudom, hogy miért... — Túlságosan igényes és nagyméretű... — vélte az idegen —, nem kisebbségi embernek való...! — Honnan tudod, hogy kisebbségi vagyok?... — méregette gyanakodva Kolos. — Csak nem vagy hekus? Talán besúgó voltál, és a kisebbségi elhárítás volt a szakterületed, onnan van, hogy látod rajtam a kisebbségi stigmát?! Vagy talán szagom van, he...?! — Tudom, ki vagy, vannak dolgok, amelyeket megérzek anélkül, hogy sejteném, honnan bennem a bizonyosság. Jó a szimatom, ez minden, de magad is beláthatod, hogy nem kevés...! — Mondom, hogy szimatolsz., addig bosszantasz, míg végül szájon váglak, aztán majd abbahagyod a szimatolást! Már homlokában a nyomás. Ahhoz még nem elég erős, hogy elfeledkezzen
