Irodalmi Szemle, 1998
1998/5-6-7 - Duba Gyula: Mittelhauser báró tudata (regényrészlet)
Duba Gyula magáról, de már kezdődik. Még érzi önmagát, tudja, mi történik, de nemsokára biztosan elkezdődik™ folyamat kezdődik a bensőjében, amelynek nincsenek szabályai, és egyetlen törvénye a véletlen. Az azonban nem kizárt, hogy az öntudatnak ez a tiszta felvillanása csak egy pillanat™ s azután minden megváltozik. — Mindig szájon vágom azt, aki fontoskodva beszél velem... — mormogja Zsembery Kolos, és barátságtalanul nézi a bárót —, lecsúszott ügynöknek nézlek — folytatja kihívóan, sértegeti, hogy kiugrassa a nyulat a bokorból — , titkosnak vagy hekusnak nézlek, érted, nagyokos...?! Rohadt kukkoló! Kiskocsmákban és borozókban leselkedtél, osztályharcosan hallgatóztál, a kisebbség volt a szakterületed, elkötelezett kukkoló... Nézd meg magad, lerí rólad, hogy rühelled a múltad, és százszor megbántad a szégyenletes leselke- déseidet, magam sem tudom, miért nem vágtalak szájon már régen...! — Hőbörögj kedvedre — mondja békésen a báró. A csapospulthoz ballag, és két pohár borral tér vissza Koloshoz. Nincs bőr a pofáján, vagy túl vastag!, gondolja az, ha ő mondaná nekem, hogy hekus vagyok, egyből behúzok neki! — Mondj, amit akarsz, nem érdekel, mit gondolsz rólam. Régen felette állok ilyen süket dumáknak, a valóságot ellophatják tőlem. Mondtam már, hogy az én tudatomnak nincs létalapja, gondolataim nem a valóságban gyökereznek! A tudatom öncélú és öntörvényű, kénye-kedvére szárnyal és repül, a röghöz kötöttséget nem ismeri. Magának való, nincs szüksége az életre se, metafizikus jelenség. Tiszta transzcendencia. Láttál már elszabadult léggömböt, ahogy korlátlanul a magasba száll, és eltűnik a szemed elől...? Zsembery Kolos töprengve nézi a bárót, egyre nehezebben gondolkodik. — Amikor beléptél, személytelenül és gyámoltalanul, azt hittem, gyagyás vagy... gondoltam, elbeszélgetek a nyavalyással, hogy ne legyek egyedül. De hát te nem egyszerű gyagyás vagy, hanem komplett őrült... veszélyes istenverte bolond, rögeszmés istenbáránya, te...! Talán az öreg Schopenhauer szelleme lennél, de hát hol a pincsikutyád? — Verseket is írtam... lapot szerkesztettem.. — Mittelhauser békésen, nyugodtan beszél, nem lehet kihozni a sodrából, joviális bölcs tohonya lélek —, mit tudsz te rólam? Én sem tudok magamról semmit, s ez így van jóL Talán éppen életveszélyben forgok, mire jó a minden tudás? Egyetlen bizonyosság bennem az, amit már elárultam, hogy sok éve lét nélküli tudattal élek! Valamikor... még kisebbségi tudatformáló koromban alapozódott meg bennem, azóta nincs gondom, és pokolian élvezem a hozzád hasonló valóságbolondok kínkeserveit! Zsembery Kolosnak abban a pillanatban ellenszenvesebb a báró, mint a nagy mellű szajha képe a falon. — Néha már úgy érzem, az örökkévalóság óta verseket írok — szinte fulladozik, s vörös az arca az indulattól —, számos nagy verset írtam a kisebbségi tudatformálás kínjával megverve... De olyat még nem hallottam, senki sem mert nekem ilyet mondani, hogy az ember elszabadult tudata úgy röpködjön a világ felett, mint egy szökött luftballon...! Ilyen aljasságra még senki sem vetemedett...!
