Irodalmi Szemle, 1998
1998/5-6-7 - Duba Gyula: Az Irodalmi Szemle a konszolidáció időszakában
AZ IRODALMI SZEMLE 40 ÉVE DUBA GYULA Az Irodalmi Szemle a konszolidáció időszakában Ha majd egyszer irodalomtörténészeinket, amennyiben lesz (még) történetírásunk, érdekli irodalmunk fejlődése legkedvezőtlenebb korszakában, a hetvenes években, elég lesz áttanulmányozni az Irodalmi Szemle évfolyamait. Nem mintha más lapok — Új Szó, Hét, Nő, Új Ifjúság — nem közöltek volna az irodalmi életből fontos adalékokat és eredményeket. Az alkotómunka fő medre azonban a Szemlében folyt. Miután a folyóirat szerkesztői koncepciója színvonalasan irodalomközpontúvá érett, itt összegeződtek az esztétikai gondolkodás és formakultúra értékei. Három nemzedék — az első köztársaságból maradtak, a Harmadvirágzás derékhada és a Vetés-nemzedék fiataljai — szellemi erői és alkotó munkája táplálja már ekkor a Szemlét. Három évtized távlatából a történések részletes rajza megfakul, és az emlékek elhalványulnak, feledésbe merülnek a körülmények apró tényei, még ha akkor komoly szerepük is lehetett. Ám a folyamatok lényege megmarad és tovább él, annál is inkább, mert ahogy építkezik az idő, úgy rögzülnek bennünk tudatformáló és jellemalakító vonásai. Nem készülök tényfeltáró és oknyomozó tanulmányt írni a múltról, hanem valamiféle emlékező esszét, melynek hitelessége éppen sajátosan szubjektív valóságlátásában adott. Amikor 1968. szeptember elsején a Szemle főszerkesztője lettem, éppen társadalmi patthelyzet kezdődött. A reformok szelleme még élt, de augusztus 21-e után voltunk, és a változásokat sejteni lehetett. Furcsa állapot állt elő. Lehetetlen elképzelni, hogy a megújulási folyamat megáll, ám mintegy érződik, hogy az elért szabadság hosszabb távon alighanem tarthatatlan. Egyelőre azonban káosz uralkodik, nincs cenzúra és nincs ellenőrzés. A közéletben anarchia tombol, és a nemzeti szenvedélyek tovább élnek. Döbbenetes megfigyelni, hogy a nemzeti elfogultság mily könnyen lépi át a kötelező nemzetköziség határait. A nemzeti szenvedély olyan őserőnek tűnik, mely adandó alkalommal könnyen lerázza a korlátait. Irodalmunkat soha nem tapasztalt nyitottság jellemzi. Zúdulnak rá a modern és modernista irodalmi információk. Önerői megnövekednek, és valóságlátása, formakereső és kísérletező kedve szinte tombol. Forr körülötte az élet, rettenetes ellentmondások jellemzik, a reformok szelleme még hat, s a konszolidáció erői egyelőre csak szerveződnek, nyilvánosan nem támadnak. A Szemle nem vesz részt a sajtó általános tiltakozó kampányaiban, és tartja színvonalát, a megszállás tényével szemben Fábry Zoltán Rang és hűség című nagy hatású esszéje fogalmazza meg irodalmunk álláspontját, a nemzeti kisebbség küldetését a történelmi helyzetben. Azon az őszön megjelenik A vádlott megszólal, s a decemberi szám (1968) az első tájszámmá alakul, mely
