Irodalmi Szemle, 1998
1998/5-6-7 - AZ IRODALMI SZEMLE 40 ÉVE - Fonod Zoltán: Negyven év történelem — avagy Üzenet a gödörből; Ők szerkesztették...
AZ IRODALMI SZEMLE 40 ÉVE nyekben gazdag és kudarcoktól sem mentes négy évtizedet. Egy kissé azonban szorongással nézzük a jövőt... Úgy vagyunk vele, mintha az Ady-strófa — főleg annak utolsó sora — a fejfára íródna: „Bízom egy kicsit és mégse bízom...” Nem akarunk temetni, s nem akarjuk az őszinteség cinizmusával a halálba menők üdvözlését, a „Morituri te salutant!”-ot emlegetni, mellyel a gladiátorok köszöntötték viadal előtt a császárt. Nem akarunk „császárt”, politikai percemberkéket, kisszerű nacionalista fajankókat, s a jövőnket sem akarjuk kísérteni. Mert a gyakori „haldoklásunk” nem a gyengeség jele, hanem a magárahagyatottságé. A kiszolgáltatottság megalázó helyzetében lehangolóan vesszük tudomásul, hogy nincs polgári szolidaritás, nincs összetartás. Csak végtelen önzés és a szekértáborok szellemi gubanca. A szlovák kulturális kormányzat likvidáns magatarását úgy próbáltuk kivédeni, hogy mamut- vállalatokhoz, intézményekhez, alapítványokhoz fordultunk — itthon és külföldön. Segítséget kérő (vagy hatvan levelünkre) mindössze egy vállalat (Slovnaft) és egy intézmény (Postabank) adott kitérő, de udvarias választ. És amikor egy évvel ezelőtt a Szlovák Irodalmi Központ vezetőjéhez fordultunk, hogy a Romboidhoz hasonlóan vállalja az Irodalmi Szemle kiadását is, néhány napos gondolkodás („tájolás”) után azt a választ kaptuk, „majd ha a magyarok lojálisak lesznek a szlovák államhoz és a kormányhoz, lehet szó a támogatásról”. Ilyen ostoba szöveget a pártállam éveiben sem mondhatott senki. Különösen egy olyan intézmény vezetője, aki százmilliót kapott évente a „lojális írók és irodalom” támogatására. Ennyire képtelen tehát a mi helyzetünk... Mindezek ellenére itt állunk ma is őrhelyünkön „felváltatlanul, meglátatla- nul, megváltatlanul”. Sem megadni, sem feladni nem akarjuk magunkat, de a jövőnket sem. Hűséggel akarjuk folytatni azt a negyvenéves történelmet, melyet az Irodalmi Szemle végzett a magyar kultúra és szellemiség fennmaradása, gazdagítása érdekében. Bízva abban, hogy a jó sors (a sors bona) nem kerülhet el bennünket. Negyven év történelme csak visszaigazolhatja számunkra azokat a gondolatokat, melyeket Fábry Zoltán a folyóirat indulásakor megfogalmazott: „Egész életünkben nem ismertük a napos oldalt, a változások hideg léghuzatos posztjára állítva épp a meglátás, a megértés melege hiányzott a legjobban”. Ez hiányzik ma is. A gőg, meg a közöny, a szellemi impotencia fojtogatja életünket. így szűnt meg egyetlen képes hetilapunk a Hét, valamint a Nap és a Keleti Napló. Ez az aligha lélekemelő „leltár” lehet a válasz és a magyarázat is olvasóinknak arra a megismétlődő kérdésére: mi van az Irodalmi Szemlével, miért nem jelent meg az elmúlt hónapokban? A fentiek alapján talán mondanunk sem kell: rossz passzban vagyunk! Úgy kérünk elnézést, hogy remélni szeretnénk, a nehezén már túljutottunk. Az eltelt négy évtizedben ez a néhány év volt a legnehezebb. Irodalmunkról, a kultúránk jövőjéről van ma is szó, akárcsak négy évtizede, amikor indították a lapot. S bár az elmúlt negyven év ténye maga is egyedülálló teljesítmény, kisebbségi irodalmi folyóirat ilyen kort nem ért meg tájain