Irodalmi Szemle, 1998
1998/1-2 - Szeberényi Zoltán: Koszorú helyett, Rácz Olivér (meg nem ért)jubileumára
Koszorú helyett tották az írást, a gens de lettre soknyelvű és sokrétű táborához, az írás művelőihez szól...” — vallotta egyik glosszájában. Szenvedélye volt az írott szó. Gyermekkorában írta le az első sorokat, alig tizenhétéves, amikor már nyomtatásban olvashatta versét. Ezt követően bő hat évtizeden át élte és fogalmazta a maga írói „üzenetét”. Kiterjedt és gazdag életművet hagyott maga után. Kitűnő és szorgalmas műfordító, jótollú és kulturált publicista, irodalomkritikus stb. volt. Ezekben a sorokban csupán a szépirodalmi tevékenységére koncentrálunk. Rácz Olivér — mint a legtöbb tollforgató — költőként kezdte pályáját. A Kassai Napló közölte első verseit 1935-ben. A történelem szeszélyes fordulatai, a második világháború viszontagságai és következményei azonban rendhagyóvá formálták írói kibontakozását. A pályakezdés bíztató lépéseit hosszú irodalmi kényszerszünet követte. Csak 1948 februárját követően publikálhatott rendszeresebben újra. Jó pedagógiai és művészi érzékkel megírt, gazdag irodalmi kulturáltságra valló verses mesékkel szólt a gyermekekhez, elsőként a „harmadvirágzás”-nak nevezett korszak irodalmában (Öcsi csacsi kalandjai, 1950, Pórul járt kandúr és más mesék, 1950). A gyermekekhez később is volt értő szava. Az ő nevéhez fűződik a legsikerültebb szlovákiai magyar gyermekregény, a Puffancs, Göndör és a többiek (1961), amelyben egyszerre és egymást erősítve érvényesül hosszú pedagógiai pályájának gazdag tapasztalata, valamint meseszövő, ábrázoló és nyelvteremtő képessége. A természeti iskolába készülő kisdiákok vidám, helyenként izgalmas élményeit meséli el egy fordulatos történet keretében. Minden megtalálható ebben a regényben, ami az alapiskolások számára vonzó lehet: diáknyelv, pajkos humor, feszültség, kaland stb. Hasonló sikert ért el a Rezeda Cirkusz (1968) című meseregényével is. A fiatalabb olvasói korosztályhoz szóló mű egy nyaralás kellemes viszontagságait mondja el a gyermeki képzelet tündéri játékainak tükrében. Ebben is szerepet kap a titokzatosság, a kalandvágy, a mindent átható humor és nyelvi szellemesség. A Nem voltunk hősök (1985) című regényét azoknak a fiataloknak szánta, akik számára a háborús közelmúlt eseményei nem a végtelen szenvedések tragikumát idézik, hanem fárasztó és unalmas megemlékezések, ünnepi tiszteletadások, bemagolandó formában épülnek tudatukban. Rácz egy karpaszományos tizedes sorsát kíséri figyelemmel, aki alakulatától megszökve hazafelé tart Szlovákián át, 1944 telén, a szlovák nemzeti felkelés utóvédharcai közepette. Egy kamaszkorú levente csatlakozik hozzá, s közös útjuk adja a regénycselekmény nagyobb részét, kalandregényre emlékeztető fordulatait, hőseink gyakori jellempróbáit. A kalandregény izgalmával peregnek az események, a háború mégsem törpül kalanddá. A háborús téma nem álruha a kalandregényen, itt az izgalmat az életért folyó küzdelem adja, amely tragikus pátosszal vonja be hőseink küzdelmét a túlélésért, a hazajutásért. Sokat levon azonban a regény hiteléből, így esztétikai értékéből is az a lakkozá- si hajlam, ahogy a kényes kérdéseket kezeli. Azt még csak elhisszük az írónak, hogy az egyszerű emberek körében ritka, legfeljebb a tudatos megté
