Irodalmi Szemle, 1998
1998/1-2 - Szeberényi Zoltán: Koszorú helyett, Rácz Olivér (meg nem ért)jubileumára
Szeberényi Zoltán vesztés eredményeként tapasztalható a sovinizmus, az ellenségeskedés, a tolerancia hiánya, s ha bajba jutnak, nyelvi-nemzetiségi megkülönböztetés nélkül segítenek egymáson. Az a bizalom és megértés azonban, ahogy Rácz Olivér regényében a magyar katonaruhában közlekedő hőseinket mindenütt fogadták a fasiszta Szlovák Állam területén, inkább írói óhaj vagy megrendelt harmónia, semmint történelmi tapasztalat. Ahogy már fentebb jeleztük, Rácz Olivér versekkel kezdte pályáját. Lírai termésének gyakoribb közlésére azonban csak az ötvenes években kerülhetett sor. Hamar beférkőzött az olvasók bizalmába, líránk élvonalában tartották számon. A Kassai dalok (1958) címen megjelent első kötete mégis a meglepetés erejével hatott. Történelmi színekben és hangulatokban gazdag költészete üde színfoltként hatott a sematizmus és utósematizmus harsány kórusában. Nem túl eredeti, újító hajlamoktól mentes, de kulturált, formaérzékeny, az egykori Nyugat líraeszményét valló költőként mutatkozott be. A nyilvánvaló olvasói siker ellenére lírai lendülete megtört, verspublikációi megritkultak, szórványossá váltak, alkotói energiáit és ambícióit más műfajok kötötték le. Hosszú évtizedek múlva jelentkezett ismét verseskötettel, Őszi máglya (1980) címen gyűjtötte csokorba lírai termését. Ez a válogatott és új verseket tartalmazó kötet csak megerősíti, markánsabbá teszi a költészetéről korábban kialakult képet. Rácz Olivér elsősorban költőnek tartotta magát, vallomásaiban gyakran hangoztatta ezt. Életműve azonban arról tanúskodik, hogy epikája eredetibb, sokrétűbb, arányaiban és jelentőségében impozánsabb a lírájánál. Ezen a téren tudja maradéktalanul kamatoztatni sajátos művészi adottságait: stíluskészségét, gazdag élményvilágát, ironikus látás- és szellemes előadásmódját, fanyar humorát, vonzódását a különöshöz, a groteszkhez stb., s mindenekelőtt jellemábrázoló képességét és meseszövő képzeletét. Hogy igazi műfaja a regény és a novella, arról első regényének megjelenése győzte meg az olvasói és szakmai közvéleményt. A Megtudtam, hogy élsz (1963) címen megjelent regény irodalmunk háború utáni történetének egyik legnagyobb meglepetése volt. írója egy csapásra prózairodalmunk élvonalába került, műve szokatlanul kedvező visszhangot keltett az egész magyar nyelvterületen. A Krúdy bűvöletében született terjedelmes mű a szerző élményeire épül, főként az 1938 és 1950 közötti időszak történéseire és tapasztalataira. Talán nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy erről a korról, a magyarság 1938 utáni sorsáról, a visszacsatolás illúzióvesztéséről, a leventeoktatásról, a magyar szoldateszka tragikomikumáról és groteszk embertelenségeiről, a zsidókérdés magyar változatáról, általában a Horthy-kor- szak lényegi jellemzőiről stb. ebben a műben olvashatnak a később születettek a legbővebben, a leghitelesebben a hazai magyar prózában. A regény fő erőssége mégsem a gazdag mondanivaló, hanem főhősének, Hernádi Tivadarnak megalkotása, akinek viszontagságai nemzetiségi sorsunk kataklizmáit, a csehszlovákiai magyarság háború utáni kálváriáját idézik. Sajátos ár
