Irodalmi Szemle, 1998
1998/1-2 - Szeberényi Zoltán: Koszorú helyett, Rácz Olivér (meg nem ért)jubileumára
SZEBERÉNYI ZOLTÁN Koszorú helyett Rácz Olivér (meg nem ért) jubileumára Motto: „Az élőknek méltányossággal tartozunk, halottaknak csak igazsággal” ( Voltaire) A szlovákiai magyar irodalom ismét szegényebb lett egy jelentős alkotóval. 1997. július 4-én pozsonyi lakásán váratlanul elhúnyt Rácz Olivér. Végakarata szerint szülővárosában, Kassán, szűk családi körben, a nyilvánosság teljes kizárásával helyezték örök nyugalomra. Ez a szokatlan gesztus talán annak a gyanakvással és bizalmatlansággal telt légkörnek szólt, amellyel írótársadalmunk egy része a bársonyos forradalom győzelme óta körülvette. „Nehéz búcsú — írta lapunk hasábjain Duba Gyula —, mert bűntudat súlyosbítja. Évek óta alig láttuk egymást, kívül maradt az irodalmi élet ritka találkozásain, mély magányát sem sejtettük, nem tudtuk, hogyan s mint él. Halálhíre is későn ért hozzánk, a temetése után hetekkel. Jövőre (1998. január 21.) lett volna nyolcvanéves. Közvetett híradásból tudjuk, hogy íróasztala mellett érte a halál. Amíg élt és bírt, dolgozott, íróhoz méltó halál!” Nem tudhatjuk, hogyan szólt az utolsó, talán be sem fejezett mondat, kinek és miről üzent az utolsó kézirat. Hagyatékának teljes számbavétele, közéleti és irodalompolitikai tevékenységének feltárása és értékelése az utókorra marad, ha ugyan lesz irodalmunk alkotói és eredményei iránt érdeklődő utókor. Születésének meg nem ért nyolcvanadik évfordulóján — gyorsmérlegként — írói munkásságának könyvekben manifesztálódott eredményeiből idézzük fel azokat, amelyek — véleményünk szerint — igényt tarthatnak az olvasói utókor érdeklődésére, s legfeljebb érintőlegesen foglalkozunk írói tehetségéhez méltatlan, többnyire társadalmi ambícióitól fűtött, lojalitását demonstráló munkáival. Rácz Olivér termékeny és tudatos művész volt. írói elhivatottságát gyakran hangoztatta: „Az író kőtáblákra, pergamenre, papirosra rótt jeladása, gondolat- közlése — üzenet. Az író a kortársaknak, emberi közössége osztályos részeseinek üzen. És olykor, kilépve szűkebb társadalma emberi közösségéből, az egyetemes emberi közösséghez, a nagyvilághoz szól. Mindenekelőtt azokhoz, akik vele együtt és hozzá hasonlóan hivatásuknak és küldetésüknek válasz
