Irodalmi Szemle, 1998

1998/3-4 - Ötvenéves Grendel Lajos - Tőzsér Árpád: Here Comes Everyman

Here Comes Everyman

aki azt akarja bizonyítani, hogy neki is van azért anyja, apja, szülőföldje, szülőirodalma, őt sem a gólya költötte), de az igazság azért az, hogy Grendel Lajos sokkal inkább született Csáth—Brenner Géza Szabadkáján, a Cholnokyak Veszprémjében vagy Krúdy Gyula Nyírségében, sőt Faulkner Jeffersonjában, mint Pozsonyban. S egyetemre természetesen Oxfordban járt, de az ő Ox- fordja nem Angliában van, hanem Amerikában, s tulajdonképpen azt is Jef- fersonnak hívják. Száz szónak is egy a vége: Grendelt — úgy tűnik, szerencséjére —, nem a szlovákiai magyar irodalom nevelte.

De miért foglalkozom én itt most egyszerre annyit Grendel Lajos írói születésének a körülményeivel, mikor ötvenedik születésnapján inkább talán a valóságos születésének a körülményeit, helyét, idejét kellene emlegetnem, becserkésznem?

Hát csak azért, mert Grendel valóságos születéséről ha akarnék sem igen tudnék beszélni: Grendel gyermekkoráról,családjáról, „civil” mivoltáról, életéről alig tudunk valamit. Itt jár-kel, sétálgat közöttünk egy fél évszázada, vagy ha a pozsonyi éveit tekintjük, akkor három évtizede Grendel Lajos álnéven valaki, akiről nem tudjuk, hogy kicsoda, csak azt tudjuk, hogy, mint a középkori moralitások Everymanje, ő is bárki tud lenni, ha akar, akkor azóta, amióta abban a bizonyos A teniszlabdában, szorongó kis zabigyerekként apjának nézett egy hóembert, egyre keres valamit, talán (most már mint afféle 20. századvégi Telemakhosz-Stephen Dedalus) az Apját, talán azt az örökre elveszett teniszlabdát, amit akár a történetek befejezhetetlenségének a szimbólumaként is értelmezhetünk, sőt az sincs kizárva, hogy transzcendensebb dolgokat keres, mondjuk a szabadság vagy a szeretet lehetőségeit, a legvalószínűbb pedig az, hogy saját magát keresi. Mert Samukától (ez a Samuka a szerző egyik korai elbeszélésének a főhőse) Boross Ambrus városbíróig, Bohuniczky bácsiig, s EL-ig, az ELbeszélőig (ki ne ismerné ezeket a figurákat Grendel emlékezetes trilógiájából?) vagy a szerzőnk legújabb regényének, az És eljön az ő országának furcsa anti-hőséig, az ügynök Richard Wagnerig, kicsit minden Grendel- hős meg van róla győződve, hogy van őneki egyénisége, van őneki lelke, hogyne lenne, csak hát a körülmények, az a bizonyos „nem-tulajdonképpeni- létezés”, az hamisítja meg egyéniségét is, lelkét is. Az már más kérdés, hogy ezek a hősök rendre hiába keresik magukat, hogy egyre csak hiányt találnak maguk helyén és helyett, vagy ahogy Pályi András mondja Richard Wagnerről: „ők maguk lesznek a hőshiányok, a jellemhiányok, az »emberi tényezők hiánya*”!

Ez mind igaz lehet és igaz is, de azért bennünk, olvasókban váltig ott mozog a sejtés, hogy ez a mi Bárkink, ez a Samukákban, Bohuniczky bácsikban, Richard Wagnerekben inkarnálódó Everyman nem teljesen nihilista, hogy hisz valamiben, ha másban nem, akkor legalább a túlélés lehetőségében.

S mondom mindezt nemcsak Grendel figuráinak kereső magatartása alapján, komolyabb bizonyítékom is van.

Nézzük csak meg jobban a már az első elbeszélésében, A teniszlabdában