Irodalmi Szemle, 1998
1998/3-4 - Grendel Lajos: Tömegsír (regényrészlet)
Tömegsír — Az bizony nagy lenne — bólogattak a munkások. — Most még lemegyünk egy kicsit mélyebbre. — Jó — mondta a polgármester. — Ezen a héten menjenek le mélyebbre, aztán a jövő héten kezdjenek el ásni a rekettyebokornál... A kapitány úr az üdvözletét küldi. — Köszönjük — mondták a munkások. — Mi is üdvözöljük a kapitány urat. Visszafelémenet a polgármester elárulta, hogy további intézkedéseket kénytelen foganatosítani a pánik megfékezése érdekében. Kérdésemre, hogy milyen intézkedéseket fontolgat, első helyen a tífusz és kolera elleni védőoltást említette. Persze hogy nevetséges, erősítette meg a véleményemet a polgármester, de neki, mivel őt ezek az emberek választották meg, kötelessége tekintetbe venni a véleményüket, s ha ők kolerajárványtól tartanak, akkor neki ezt kötelessége komolyan venni. Mindezt azért is mondja, mondta, mert ha legközelebb jövök, nekem is be kell mutatnom az oltási bizonyítványomat. Bólintottam, s arra gondoltam, dehogy jövök én legközelebb, előbb megyek el az Északi-sarkra. Ezután a polgármester, némi zavarban, sajnálkozását fejezte ki, hogy tekintettel a különös fejleményekre, egy darabig kénytelen lesz lebegtetni a díszpolgárságom ügyét, de ne aggódjak, ha majd elül a vihar, újra előveszi, s meglátom, minden a legnagyobb rendben lesz. A polgármester irodájában mintha megváltozott volna a levegő illata, amióta távol voltunk. Büdösebb nem volt, csak mintha az irodaszag most koncentráltabban, tömbökbe sűrűsödve töltötte volna ki a helyiség légterét. Úgy éreztem, még a légnyomás is megváltozott. De lehet, hogy csupán a polgár- mestert találtam ellenszenvesnek, mert a gesztikulálása nem tetszett. Az is lehet, hogy a homlokán sok redőt számláltam meg, s ez hamisságra vagy agyafúrtságra vallott. Már nem emlékszem. Talán csak valamilyen sugárzást bocsátott ki, amelytől rosszullét környékezett. Számomra is váratlanul, magyarázkodásba kezdett. — Mi nem vagyunk azok — mondta. — Akik azok voltak, ma már nem azok. Nagyot fordult a világ — mondta — kereke. Én azelőtt is az voltam. Most is az vagyok, de a mostani azom nem ugyanaz az az, ami a régi azom volt. Azelőtt mi ellenségként állhattunk volna szemben egymással, de most ez megfordult. Most barátokként állhattunk volna szemben egymással, de most ez megfordult. Most barátok vagyunk, segítünk egymásnak és egymáson. Közös a vektorunk — mondta még. — Az azunk többé nem ugyanaz az az. Tudja, én másvalaki voltam tegnap, és egészen biztosan másvalaki leszek holnap, noha ugyanaz vagyok, az orrom például nem lesz se nagyobb, se kisebb, de ez mind nem számít. Bizony, bizony, mondta a tekintete és a mosolya, a dolog úgy kezdődik, hogy ásunk egy kutat, és a végén ásatás lesz belőle. A munkafolyamatban minőségi ugrás következik be. És útközben a cél is megváltozik. Nem elhamarkodott dolog arra következtetni, hogy tömegsír feltárása van folyamatban
