Irodalmi Szemle, 1998

1998/3-4 - Magyar Március 1848—1998 - Duba Gyula: A forradalmár arcképe (Gondolatok Rázga Pálra emlékezve — esszé)

Rázga Pál a forradalmár olyan példája, akit nem könnyű megértenünk, a saját élményeink és tapasztalataink birtokában méltányosan értékelnünk. A múlt században érvényes nemes emberi vonások és kiváló erkölcsi tulajdonságok századunkban kihalófélben vannak. Megváltozott a szabadság eszménye, bonyolultabb a gyakorlata, s a század forradalmai aláásták saját hitelüket és lejáratták magukat. A negyvennyolcas magyar forradalom eszmei tisztaságára csodálatosan emberi fényt vetnek Rázga Pál vonásai, hangsúlyozzák erkölcsi indítékait és közép-európai érvényét. Nemzetközisége összetevőit és méreteit is megértjük belőle, Rázga személyisége kulcs a forradalom igazi értékeinek a megértéséhez. A század tehát a forradalmak kora és a magyar forradalom a század nemzeti és demokratikus törekvéseinek vívmánya. A szabadságvágytól és nemzeti önérzettől fűtött népek szenvedélyesen szembe szállnak a zsarnoksággal, az abszolutisztikus rendszerekkel. A forradalmi honvédsereg tábornoki karában számos „idegen” van, Bem tábornok (lengyel), Damjanich és Knezic (szláv), Schweidel és Poeltenberg (osztrákok), a magyar nemzet ügye mellé állnak, mert az általános szabadságot kívánják szolgálni. S a magyar nemzetőrök mellett szlovákok, németek, zsidók vesznek részt a harcokban. Romantikus század, az emberek tiszta eszmékért hevülnek, a nemzeti önállóság, a demokratikus szabadságjogok és az általános felemelkedés vágya a kor igénye.

Rázga Pál személyében, mintegy sokszínű szimbólumként, több nemzetiségű kaleidoszkóp ragyog. Tájak, népek, nyelvek bonyolult egysége Rázga rendkívüli sorsa jellemző a korra és a monarchia belső tagolódására, tarka színekből összetevődő valóságára. Bazinban született 1798. december 18-án, szlovák parasztcsalád fia, alapiskoláit szülővárosában, az algimnáziumot Modorban (Iludovit Stúr szülőhelyén), a főgimnáziumot a pozsonyi evangélikus líceumban végzi. Teológiai tanulmányait ösztöndíjasként Bécsben folytatja, ahol pappá szentelik. Előbb a karinthiai Trebisingben lelkész, majd Zlámban, 1837-től Modorban, 1839—1845 között Prágában, aztán Pozsonyban tölti be papi hivatását. A színhelyek tehát szlovák—cseh — német—magyar nyelvi és népi változatokat, jellegzetes közép-európai politikai egységet és nemzetiségi sokszínűséget képviselnek. S egyben az abszolutizmussal való, közös szembefordulást! A népekben forrongó, sokarcú, ám egy akaratú szabadságvágyat, amely, a negyvennyolcas év forradalmi eseményei bizonyítják!, mindenütt kitörni készül. Rázga Pál, sorsa hozta így?, mit tett volna Prágában?, a magyar nemzet szabadságharca mellé áll. Egyéniségét így jellemzi egyik századeleji történetírónk: „...rendelkezett egyfelől a kiváló szónok összes tulajdonságaival, másfelől megvolt természetében az a rendületlenség is, mely hajlékonyságot, a viszonyokkal való opportunus megalkuvást feltétlenül kizárja. A két tulajdonságot visszavihetjük egy közös forrásra, a cholerikus temperamentumra, mely az eszmék iránti lelkesedésben határt nem ismerve és az életösztön által sincs korlátozva. (...) beszédei nem a forradalmi láz paroxiz- musában fogamzott népszónoklatok voltak, sem a fékevesztett tömegindulat