Irodalmi Szemle, 1998
1998/3-4 - Magyar Március 1848—1998 - Mayer Judit: „Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag...”
Magyar Március 1848—1998 gyár demokrácia, s hogy 1848 és 1849 a magyar történelem legdicsőbb, legmozgalmasabb és egyúttal legtragikusabb évei közé tartoznak, amelyek nélkül nem jött volna létre egy modern Magyarország. Arról szeretnék most még röviden szólni, milyen szerepet játszott ezekben a mozgalmas időkben szülővárosom, Pozsony. Mint tudjuk, a magyar ország- gyűlések színhelye 1848-ig Pozsony volt. 1847. november 7-én nyitotta meg V. Ferdinánd király — magyar nyelvű beszéddel! — az utolsó pozsonyi ország- gyűlést, s ez fél év múltán törvénybe iktatta a reformokat, elsősorban a jobbágyság eltörlését. Az országgyűlés színhelye a Mihály-kapu utcában álló országháza volt, amelyben ma az Egyetemi Könyvtár egy része helyezkedik el. Az épületen levő emléktábla csak Ľudovít Štúrról emlékezik meg, nekünk azonban emléktábla nélkül is illik tudnunk, hogy ott a magyar történelem olyan nagy személyiségei fordultak meg, mint Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Batthyány Lajos, Eötvös József, hogy csak a legnagyobbakat említsük 1848. március 2-án érkezett el Pozsonyba a párizsi februári forradalom híre. Kossuth Lajos felismerve a kedvező helyzetet, március 3-án felirati javaslatot terjesztett elő, modern alkotmányt követelt nemcsak Magyarország, hanem az úgynevezett örökös tartományok számára is, s a dinasztia érdekében javasolta az abszolutizmus elavult mechanizmusának félretételét, hadd merítse a trónörökös trónusának erejét a szabadságból. Az alsó tábla Kossuth indítványait elfogadta, a főrendek azonban haboztak, úgyhogy a felirat elküldése halasztódott. Időközben március 13-án kitört a bécsi forradalom, az addig mindenható Metternich herceg megbukott, és Kossuth március 14-én, miután előterjesztette a bécsi híreket az alsó táblán, kimondatta a sajtó szabadságát, bizottságot küldetett ki a haza védelmére, és a március 3-i feliratba utólag a teljes reformot felvétette: a népképviseletet, népnevelést, esküdtszéket, Erdély unióját. Mint tudjuk, a pesti ifjú forradalmárok Pozsonyból érkezett hírnöktől értesültek a bécsi forradalomról. Ugyanaznap, tehát március 15-én — amikor Pesten Petőfi és Jókai vezetésével az utcákra vonult a tömeg, kinyomtatták a 12 pontot és a Talpra magyart, kiszabadították Táncsicsot stb. — indult el Pozsonyból két hajó a Dunán Bécsbe az országgyűlés küldötteivel, hogy az említett feliratban foglalt reformokat a királynál szorgalmazzák. A küldöttséget maga a nádor, István főherceg vezette. A bécsi nép lelkesen fogadta a magyar küldöttséget, különösen a nádort és Kossuth Lajost ünnepelték. A király március l6-án fogadta a küldöttséget, s úgy nyilatkozott, hogy a hűséges magyar nemzet kívánságait teljesíteni óhajtja. Az udvari párt persze megpróbált akadékoskodni, de végül is a király március 17-én kinevezte gróf Batthyány Lajost a független magyar minisztérium elnökévé. A küldöttség tehát visszatért Pozsonyba, s ott a hajóállomásnál összegyűlt nép lelkes éljenzés közepette kísérte Kossuthot és Batthyányt a Zöldfába. Ez volt az a fogadó, amelynek a helyén később a Carlton Szálló épült fel. A Zöldfa erkélyéről Kossuth beszédet mondott, kiemelve, hogy az ország köz
