Irodalmi Szemle, 1998

1998/1-2 - TÁLLÓZÓ - Borbándi Gyula: Peremmagyar. Az emigráns Peéry Rezső halálának huszadik évfordulóján

TALLÓZÓ

rációban magyarként nemcsak élni, de meghalni sem érdemes — gondoltam, Idekint végül mindenki magára marad: még a koporsódnál sincs barát... Ő, akinek módjában állott volna más népet választania magának, lehetett volna apja után német, lehetett volna opportunista szlovák, mint egyik nagybátyja, ő a magyar választotta, talán azért, mert úgy érezte, mint Petőfi, ez a nép »el- hagyatott, a legelhagyatottabb a Föld kerekén". És ettől a néptől egész életén keresztül csak ütéseket kapott. Az ő sorsa is felelet Ady Endre jajongó kérdésére: mit ér az ember, ha magyar? Vagy inkább: mit ér a magyar, ha emigráns?” Emlékbeszéde végén Molnár József felidézte Peéry szavait a mi felelősségünkről Gara László haláláért, és azzal zárta, hogy neki is azért kellett meghalnia, „mert nem ismert megalkuvást, és nem kapta meg azt a segítséget, amelyet joggal elvárt a haza és a nagyvilág magyarjaitól... a felelősség alól számunkra sincs többé kitérés”.

Amikor Peéry Rezső már többször említett életrajzi vázlatát megfogalmazta, élete történetét Peremmagyarok az idő sodrában címmel Pozsonyban megjelent első könyvére való utalással fejezte be: „S ma látom csak: egész életemet a magyar élet peremén töltöttem. Kisebbségben belső és külső emigrációban. Ami nem rossz hely annak, aki segíteni és szolgálni szeretne — ha már az emberiséget nem éri el — népének és megalázott, szegény kis hazájának. Amint azt szerettem volna cselekedni magam is, immár egy hosszú, kalandokban, meglepetésekben, változatokban és gyötrelmekben nem szegény élet folyamán.”

A népének és hazájának egész életében segíteni akaró peremmagyarra való emlékezés mindnyájunk át nem hárítható, nemes és felemelő kötelessége.

Megjelent a Hitel 1997. 11. számában