Irodalmi Szemle, 1997
1997/10 - HAGYOMÁNY - Liszka József: „Német szón voltam Hidason...”
HAGYOMÁNY LISZKA JÓZSEF „Német szón voltam Hidason...” (A cseregyerekrendszer a Kisalföld szlovákiai részén) A Kárpát-medence kontaktzónáiból konkrét, értékelhető adatokkal a múlt század elejétől tudjuk dokumentálni azt a jelenséget, amelyet a szakirodalom cseregyerekrendszer néven, a helyi lakosság egyszerűen „cseredként, „magyar, német, tót stb. szóra küldéseként tart számon. Lényege, hogy — általában gazdasági, illetve egyéb létfenntartási okokból kifolyólag — a más nemzetiségű szülők gyermekeiket nyelvtanulás céljából hosszabb-rövidebb időre egymás közt kicserélik, miközben mint sajátjukkal bánnak vele. Eközben a 10-14 éves gyermekek nemcsak a szomszéd nép nyelvét ismerik meg, hanem annak mindennapi szokásait, életvitelét is. A cseregyerekrendszer ezáltal az adott térségben az etnikai béke letéteményese. A magyar szakirodalom eléggé behatóan, több tájegység viszonylatában is foglalkozott a kérdéskörrel. Első, bihari, magyar—román kapcsolatot bemutató leírását Nagy Lajos tollából ismerjük 1965-ből, majd Andrásfalvy Bertalan magyar—német összefüggésekben mutatott rá a szóban forgó intézmény dél-dunántúli meglétére. Paládi-Kovács Attila és Újváry Zoltán gömöri, magyar—szlovák kapcsolatokat jelző példákat, Csorna Zsigmond pedig nyugatdunántúli magyar—osztrák vonatkozású kutatási eredményeit tette közzé. Kosa László két tanulmányában a téma átfogó ismertetésére vállalkozott, míg Méry Margit az előbbieket áttekintve, a kérdéskört saját kutatási eredményeivel csak kevéssé gazdagítva szlovák nyelven foglalta össze a téma eddigi szlovákiai adatait. Danter Izabella mátyusföldi gyűjtési eredményeivel egészítette ki eddigi ismereteinket. E sorok írója a Kisalföld szlovákiai részéről magyar—szlovák, illetve magyar—német vonatkozású, részben saját kutatási eredményeit tükröző adatokat mutatott be egy magyar és egy német nyelvű tanulmányában, míg Zita Škovierová, a szlovák szakirodalomban egyedülállóan Pozsony környéki adatokkal gazdagította a témára vonatkozó ismereteinket. A probléma Európa más térségeiben is ismert volt, bár tudomásunk szerint kutatására mind ez ideig kevesebb hangsúlyt fektettek, mint a magyarok (is) lakta vidékeken. A jelenséget a néprajzkutatóknak Svájcban (Ueli Gyr) és Elzászban is sikerült dokumentálniuk. Helmut Paul Fielhauer az osztrák— cseh—morva, illetve az osztrák—szlovák kapcsolatokat elemzi ilyen szempontból, s nagyon hasonló következtetésekre jut, mint amilyenek a magyar anyagból is leszűrhetők. A jövőben tehát érdemes lenne a problémakört
