Irodalmi Szemle, 1997

1997/11-12 - Gál Sándor : Kétlábú szék (regényrészlet)

Kétlábú szék nül, a lecsót pedig oly forrón adták, hogy a számba se tudtam venni. Kavar- gattam hát, hogy hűljön, de csak nem akart ehetővé langyosulni. Amikor az­tán azt láttam, hogy a tányér szélén a zsír megkeményedik, derengett fel a lecsó „forróságának” igazi oka — méregerős paprikából készült, s hidegen is „lángolt”. Éhségemet csillapítandó, próbáltam a zaftját kenyérrel felitatva elfo­gyasztani, de az is ugyanúgy égetett, mint maga a lecsó. Nyeltem hát a puszta kenyeret, s még szerencsésnek is érezhettem magamat, hogy volt belőle bő­ven a kosárban. Azzal, hogy a kinti munkák elfogytak, törvényszerűen többet voltunk a tanteremben, megnőtt az oktatás elméleti részaránya. Ami lényegesen kelle­mesebb időpusztításnak számított, mint, mondjuk, a cukorrépa-betakarítás vagy a kukoricatörés. Itt legalább valami „ragadt ránk”, s főleg nem kellett fa- gyoskodni. A benti világ — kényelmes világ, amelyen a hébe-hóba ránk ke­rülő istállói ügyelet se tud sokat rontani, sőt még jó is, hogy van, hiszen az egyhangúság hétköznapi zajlásán túl a változatosságot jelenti; azaz jelentette. Időnként ugyan Tőrei előadásai feltüzeltek, s az ilyen délelőttök után kemé­nyen tanulásra fogtam kalandokra hajló önmagamat, de a napi események lendületemet elakasztották, aztán következett a „megette a fene” vagy az „úgyis hiába” könnyítő textusa és csaló önfeláldozása. Ilyenkor aztán Amáliá­val vagy — mert ez is összejött — a nagy seggű Varsányival foglaltuk el egymást a szó legszorosabb értelmében. Oly módon, hogy ezt Amálka és Var­sányi is tudta. A fejőnőkhöz fűződő rapszodikus kapcsolatom, jelentéktelensé­gükre való tekintettel komolyabban szóba se került. Szép és jó volt az összhang így hármunk között. Nem követeltünk s még csak nem is kértünk egymástól sem többet, sem kevesebbet annál, ami adható és kapható volt. Amit azonban egymás örömére megtehettünk, azt maradéktalanul és teljes odaadással végeztük. Természetesen más volt Amálka, s megint más Vársányi; az én számomra pedig éppen ez a másság jelentette az izgató többletet... Né­ha ugyan — leginkább elalvás előtt — Zsuzsa képe is megjelent előttem; szinte láttam, ahogy bezárja az ajtót, ahogy eligazítja az ablakfüggönyöket, ahogy lehajtott fejjel vetkőzik, de tovább ritkán jutottam el. S mert tudtam hogy másodszor is férjhez ment, a hozzám röppenő árnyát magamtól elhes­sentettem... Az egyik anatómiaórán Beke egy, mindannyiunk számára izgalmas témába kezdett; ami nem volt egyéb, mint a tehenek mesterséges megtermékenyítése, az inszemináció, ahogy a szakirodalom e műveletet jelöli. — A szocialista mezőgazdaság fejlesztésében a mesterséges megterméke­nyítésnek óriási szerepe és jelentősége van és lesz — szónokolt Beke. — Ez vonatkozik a növény- és állatvilágra is. Aztán lévén szó a jövő állattenyésztésének majdani szakmunkásairól, leszű­kítette a kört a szarvasmarha-tenyésztésre, a marhaállomány szaporítására. — Ennek az a lényege — magyarázta —, hogy egy jó minőségű ápaállat- nak a tulajdonságai a gyakorlatban szinte korlátlanul átörökíthetők. Például

Next

/
Thumbnails
Contents