Irodalmi Szemle, 1997
1997/11-12 - Gál Sándor : Kétlábú szék (regényrészlet)
GÁL SÁNDOR — folytatta — egy kiváló apaállat a természetes szaporítás alkalmazásával évente, mondjuk, százötven-kétszáz utódot adhat, addig a mesterséges megtermékenyítés módszerével ez a szám több ezerre, sőt tízezerre növelhető, aminek a szocialista mezőgazdaság, nem kevésbé a közellátás szempontjából óriási hatása lehet. Aztán elmondta, hogy ennek a módszernek a lényege, hogy a kiválasztott és ellenőrzött apaállatokat egy speciális tenyésztelepen összpontosítják, ahol természetesen tehenek alkalmazásával a bikák „fantomokat” hágnak meg, ondójukat pedig az e célra elkészített művaginába ürítik, majd laboratóriumban — megfelelő adalékanyagok hozzáadásával — azt felhígítják, lehűtik, kémcsövekbe töltik, s így szállítják az arra megfelelőn kiképzett szakemberekhez, inszeminátorokhoz, akik aztán a folyató teheneken elvégzik a mesterséges megtermékenyítést. — Mivel a mi tangazdaságunkban is alkalmazzuk már ezt a korszerű módszert — fejezte be Beke izgalmas előadását — holnap délelőtt ezt gyakorlatban is megtekintjük. Ennek alapján másnap a „szakmai gyakorlat” keretében aztán kimasírozott az egész osztály az istállóba, ahol — ez, ugye, természetes — volt „folyató” tehén, s amikor a fekete „zetka” típusú motorkerékpárján megérkezett az in- szeminátor — közönséges falusi szóhasználatban a „műbika” —, úgy álltunk a tehénistálló udvarán, mint valami fogadóbizottság. Beke röviden tájékoztatta a műbikát jelenlétünk céljáról, s amikor az inszeminátor közölte, hogy nincs semmi akadálya részéről az aktus megtekintésének, kivezették a bűnbe esni vágyó tehénhölgyet az istállóból. A szerencsétlen állat ilyen sokadalom láttán enyhén megzavarodott, mert hiszen életének egyik intim pillanatának és élményének beteljesülését várta — természetesen egy méltó bika képében — s nem a mi bámészkodó, röhécselő jelenlétünket. Hogy a műbika rideg tárgyilagosságát és tudományos emelkedettségét a közhaszon szempontjából ne is említsem. A demonstráció azzal kezdődött, hogy az inszeminátor bemutatta a műmegtermékenyítéshez használatos eszközöket. Elsőül egy hosszú — mintegy ötven centiméteres — üvegrudat emelt fel, amelynek belsejében hajszálvékony ér futott végig. Ez volt a „kapiláris”. Ebbe szívatta fel egy hüvelyknyi gumiszívóka segítségével a jéggel megrakott termoszban lévő kémcsőből a sárgás színű, hígított „nemes” ondót. Ezt követően az ügyeletes fejőnő félrehúzta a tehén farkát, hogy a műbika a tehén farához férjen. Felgyűrvén ingujját, beléhatolt a tehén végbelébe, s onnan gyakorlott mozdulatokkal eltávolította a bélsarat, majd miután kitapogatta a méhnyakat, az üvegcsövet óvatosan feltolta a megduzzadt vaginába, majd a cső végén lévő gumiszívó- kát összenyomván, az ondót befecskendezte a méhbe. De ezután még — biztos, ami biztos — bele is fújt az üvegcsőbe. Ezzel a megtermékenyítés gyakorlati része le is zárult. A mögöttem didergő Lia pedig a természet leg-
