Irodalmi Szemle, 1997
1997/11-12 - Gál Sándor : Kétlábú szék (regényrészlet)
GÁL SÁNDOR GÁL SÁNDOR Kétlábú szék (Regényrészlet) A „tyeplákitársadalom” és a csasztuskakultúra egyszínűsége elfedte a napi történéseket; az istállók hajnali életét az isten sem tartotta számon, sem azt, hogy a könyvelési gyakorlatok szerves része a derfloráció. Hogy Amálkát már ilyen megrázkódtatások nem érhették, az a kivételt erősítő szabály véletlen vagy sorsszerű következménye volt csupán, s így a könyvelési gyakorlatok különórája sem fenyegette, bár, mint tapasztaltam, a direktori leckét is elfogadta volna. Hétfői tekergéseim idején sorjáztak, mintegy önmaguktól, bennem az ilyen s az ehhez hasonló gondolatok és kérdések, mert az egész épületben alig lézengtünk néhányan, hiszen csak a nagyon távol lakók maradtak itt; a kis Du- najszki meg a bodrogközi Zoltai. Nekik a háromnapos eltávozás csak az oda-vissza utazást jelentette volna. S mert a lányok közül is itt maradtak néhányan, az egyik szakácsnő bejárt főzni, hogy éhen ne vesszünk. Meg azért is, mert viszonya volt a raktárosunkkal, Szászi úrral, aki egyébként a régi világban magyar csendőr volt. A szakácsnő ura pedig elég mulya volt ahhoz, hogy felesége farajárására figyeljen... Mivel a tanító és nevelő elvtársak is hazautaztak, szabadon, kedvünk szerint császkálhattunk. Nekem pedig az volt a kedvem szerint való, hogy délután átmentem a kastélyparkba lányszemlére meg pingpongozni. Hogy Amálkával összefutok, abban biztos voltam, s abban is, hogy a parkban találunk olyan helyet, ahol örülhetünk egymásnak. Csak hát a szándék elé — egyelőre — odafurakodott Beke képében az intézeti valóság, aki, kezében a parafával borított pingpongütővel, mintha csak rám várt volna. Aztán a kúria bolthajtásos bejárata alatt majdnem egész délután püföltük a szerencsétlen kaucsuklábadákat, amelyek dühös forhendjeim nyomán a ragasztásnál rendre megpattantak, s különös, recsegő hangon távoztak el az árnyékvilágba. — Csupa selejt — állapította meg nagy szakértelemmel Beke, de nem adta fel a játékot. Volt egy egész doboz tartalék labda a fal melletti széken. Játszottunk hát tovább, pedig bennem nagy volt a mehetnék, hisz Amálkát kétszer is láttam, ahogy elsétált a kúria bejárata előtt, nyilván célzatosan. De Beke szenvedélye ellen semmit sem tehettem; osztályfőnököm volt. Hogy itt maradt ezen a hét
