Irodalmi Szemle, 1997

1997/10 - TALLÓZÓ - Csoóri Sándor: Halott katonák oszlopa a Donnál

CSOÓRI SÁNDOR

ban, s erőt és biztatást kaphassanak tőlük. Emberszobrok a hóban? Emberszobrok a XX. század történelmének dermesztő múzeumában? Igen! De a sorfaluk előtt haladók nem díszmenetben, hanem halálmenetben vonultak. Aki a látványtól megőrült, és eszelősen ordított a hóviharban Istenének, szerelmesének, távoli kisfiának, azt bajtársai, közös megegyezéssel, kegyelemből lelőtték. Mert az őrületből semmilyen út sem vezetett vissza az életbe, a tomboló, orosz tél hófúvásain át.

Mi, akik most eljöttünk ide, hogy százötvenezer, hazáját hűséggel és hősiesen szolgáló elpusztult magyar katonának és munkaszolgálatosnak megadjuk a halottakat mindig megillető végtisztességet, főhajtásunkkal nem a történelmet akarjuk utólagosan átigazítani. A megesett bűn — még ha elnyerte is büntetését — karakteres bűn marad az emlékezetben. Az marad a mi második világháborús részvételünk is. Mentséget nem, legföljebb magyarázatot találunk rá.

Épp az oroszok egyik legnagyobb írója, Dosztojevszkij tárta föl azt a meghökkentő folyamatot, melyben a kitaszított, a szerencsétlenül járt áldozat szinte törvényszerűen bűnözővé válhat.

Sajnos, ez a folyamat nemcsak egyéneket ragadhat el, hanem nemzeteket is, és rossz döntésekbe sodorhatja őket. Téves csataterekre.

Ez történt velünk is.

Az első világháborút követő békeszerződéseknek nem csupán az lett a következményük, hogy a vesztes Osztrák—Magyar Monarchia, ez a fojtogató kényszer- és érdekházasság fölbomlott, hanem az is, hogy mi, magyarok elveszítettük országunk területének és lakosságának kétharmadát, mint akinek két lábát s egyik kezét egyszerre vágják le.

Tudós történészeink szerint hasonló, zord békeszerződés még nem született a történelemben. Utólag a tények is ezt igazolják. Hiszen ha az antanthatalmak által diktált béke valamennyire is igazságos béke lett volna, húsz év múlva nem esik szét, és nem robban ki egy újabb, az előzőnél iszonyúbb és mértéktelenebb háború.

Mit kellett a század emberének, a történések nyomán meghasonlottan tapasztalnia? Valami olyan egyetemes abszurditást, hogy azok, akik képesek megnyerni a háborút, csak ritkán teremtenek igazi békét, akik pedig az idegsejtjeikben és a szívükben érzik, milyen a jó béke, nem szoktak győzni a háborúkban.

Tisztelt vendéglátóink! Tisztelt emlékezők! Sokáig tűnődtem, hogy néhány történelmi ok és érv fölvillantása után bevallhatjuk-e az áldozatból lett bűnös legmélyebben rejtező igazságát és fájdalmát. Végül úgy döntöttem, hogy igen, hiszen a Don-kanyart benépesítő temetők csöndje és az irodalmunkban megismert orosz lélek természete is a teljes föltárulkozásra biztat.

Önök föltehetően nem tudják, hogy a magyar nemzet megroppanása nem az első s nem a második világháborúval kezdődött, hanem az 1848—49-es