Irodalmi Szemle, 1997
1997/10 - HORIZONT - Lengyel László: Ezredvégi béke
Ezredvégi béke típusú nemzet-állam építői nem »népben-nemzetben«, hanem »pénzben-nem- zetben* és »képben-nemzetben« gondolkodnak. Elleneznek mindenféle más — ideologikus vagy politikai logikát követő — államépítést vagy terjeszkedést. Ellenezték a csecsen háborút, ellenzik a belorusz—orosz államegyesítést, nem érdekli őket a Krím és a fekete-tengeri flotta sorsa és Szevasztopol, a NATO kiterjesztése, illetve minden egyes-egye- dül abból az önös gazdasági, kereskedelmi, pénzügyi szempontból érdekli őket, hogy miből milyen gazdasági haszon húzható. A riválisok — Jurij Luzskov moszkvai polgármester, a Barszukov-Korsza- kov-Szoskovec-klán és a Zjuganov-féle kommunisták —, a „moszkvaiak”, az ipari-katonai komplexum, a nagy gazdasági termelő monopóliumok viszont a „rendteremtést és rendfenntartást elsősorban katonai, karhatalmi eszközökkel képzelik el, új és egységes, etnokratikus jellegű nagyhatalmi államideológia alapján, természetesen a nyomásgyakorláshoz, az -elszakadt* birodalomrészek visszacsatolásához a pénzügyi és gazdasági nyomást is fölhasználva. 1993 véres októbere, az 1995 végén kirobbantott csecsenföldi háború vagy az elnök- választás elhalasztásának kísérlete 1996 márciusában önmagukban is jól mutatják, miféle nemzet-állam jöhet létre Oroszországban, ha ezek az erők hatalomra vagy hatalomközeibe kerülnek.” — írja Szilágyi Ákos.4 A középutas Csernomirgyin-féle érdekcsoport pedig manőverez a radikális és gyors eredményekre törő liberálisok, illetve az erőszakra és terjeszkedésre vágyó birodalmi csoportok között. A „liberális” csoport annyiban teljes mértékig „nyugatos” (zapadnyik), hogy nem fél a külföldi tőke behívásától, sőt részben annak révén szeretné a gazdaságot stabilizálni, illetve hazai tulajdonosi versenytársait legyőzni. Gazdasági terjeszkedésének iránya egyértelműen az Európai Unió és nem a kelet-európai kis országok (az előbbire jut külkereskedelmének 40%-a, az utóbbiakra 14%) vagy Ázsia. A kis országok sokkal inkább a közvetítő szerepet töltik be, Ausztria és Finnország mintájára. Az „ortodox”, szlavofil és eurázsiai csoportok számára viszont Belarusz, Szlovákia és Kis-Jugoszlávián keresztül a Balkán a fő európai megközelítési pontok. Másrészt a közép-ázsiai volt szovjet köztársaságok, illetve a Távol-Kelet. Az 1996—97-es Oroszország kemény alkudozással belement a Nyugat által felkínált európai politikai megoldásba. Oroszország így is, úgy is elszenvedte már a Szovjetunió széthullásával a maga vereségét, és a versailles-i — vagy helyesebben breszt-litovszki — szerződését. Mint akkor, ismét elveszítette a Baltikumot, Belaruszt, Ukrajnát és Moldáviát, a Kaukázust és a közép-ázsiai köztársaságokat. A NATO—orosz megállapodás, a NATO három országra történő kiterjesztése viszont elvileg lehetővé teszi, hogy békés, várakozó teljesítési politikával visszanyerjék nemcsak a posztszovjet köztársaságokat, hanem akár a Balkán jelentős részét is. 4 Szilágyi Ákos: A kelet-európai szökőállam (Kézirat, 1997. 443—444.)
