Irodalmi Szemle, 1997
1997/10 - HORIZONT - Lengyel László: Ezredvégi béke
LENGYEL LÁSZLÓ kai a kívülmaradókat, Oroszország pedig elmondhatja, hogy nem helyesli a kiterjesztést, és megkaphatja felvételét a G-7-be, fenyegetőzhet és átkozódhat. Az Egyesült Államok az Oroszországgal folytatott kemény alkuban megtanulta, hogy e regionális nagyhatalom jelenlegi és jövőbeni befolyási övezete meddig terjedhet, és Oroszország megértette, hogy az Egyesült Államok sem a délszláv béketeremtésben, sem a „szerencsés hármak" NATO-bevonásában nem fog engedni. Az Európai Unió nagyhatalmainak — Németországnak, Franciaországnak és Nagy-Britanniának —, illetve magának az Uniónak a rendezési folyamatban a másodhegedűs szerepe jutott. Az Európai Unió amszterdami csúcstalálkozója azt bizonyította, hogy az 1989 utáni nyugat-európai integráció is új szakaszba jutott. A Német CDU— CSU-koalíció „béna kacsa” időszakba jutott, a német politika elveszítette offenzív jellegét (Kohl kancellár még soha nem játszott ennyire alárendelt szerepet, mint Madridban és Amszterdamban. A Waigel-féle adóreform elbukott, a CDU politikailag kifáradt.) Franciaországban az előrehozott választások a jobboldal bukását hozták, és ismét politikai társbérlet jött létre. Egyedül a brit munkáspárti kormány lendült offenzívába, és állított helyre egy amerikai—brit atlanti szövetséget a madridi csúcson. Az Európai Unió és nagyhatalmai nemcsak az Öböl-háborúban és a délszláv konfliktusban, hanem a máltai—madridi—amszterdami „békében” ismét bizonyították, hogy gazdaságilag óriások, ám politikailag és katonailag törpék. Ez a tudathasadásos szerep Európa tartós szerepe. A záró megállapodás mégis Németország belső körét öleli fel, s végső soron Németországra és a Németország vezette Európára fogja hagyni a társadalmi és gazdasági konszolidácó véghezvitelét. Európai és német régióban élünk. A NATO—orosz megállapodás, a madridi és az amszterdami döntések történelmi jelentőségűek mind a nagyhatalmak, mind a kelet-európai államok számára. Évekre sőt évtizedekre eldöntik a „bevontak” és a „kívülmaradók” társadalmi, politikai, gazdasági pályáját. Az 1997-es madridi és amszterdami döntéseket ugyanúgy fogjuk emlegetni, mint a versailles-i, a trianoni vagy a jaltai békéket, megállapodásokat. A madridi és az amszterdami döntések lezárták a rendszerváltás külpolitikai szakaszát, létrejött a konszolidáció nemzetközi erőtere. „VISEGRÁDI HÁRMAK”, „HOPEFUL THREE” „A fő kérdés..., hogy mi volt a valóban elkerülhetetlen a döntő nemzetközi tényezők összhatása folytán, és mi az, ami annak érvényesülése során, bizonyos — olykor igen szűk korlátok közt — helyi politikai akciókkal mégis elkerülhető, valamennyire módosítható. Kosáry Domokos: A chilloni fogoly (1958) „Hogyan éljek?” — kérdezzük Európától. „Hogyan éljünk?” — írnának vissza, ha őszinték lennének önmagukhoz és hozzánk. Helyette menetrendek
