Irodalmi Szemle, 1997

1997/10 - Bisztray Ádám: Az óriás csizmája

kodott a sárhányón. Poroszkálhat most már gyalog. Nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek apánk átlátszó ravaszságán, ahogy minket pacifikált. FIAM, MOST NÉGYSZEMKÖZT VAGYUNK. VIGYÁZZ SÁNDORRA; FORRÓFEJŰ, TE MÉGIS A BÁTYJA VAGY, NEHOGY BELEKEVEREDJÉK VALAMI ŐRÜLTSÉGBE. FŰTSETEK INKÁBB: A HÁZFELÜGYELŐÉK ELTŰNTEK. A BÉRT MEGKAPJÁTOK A HÁZTÓL. KÉT KAZÁN VAN, NEM ÖRDÖNGÖSSÉG.

A Rákóczi Gimnázium szomszéd kapuja volt az agrárkollégiumé. A fiúk szállása a második emeleten a Keleti Károly utcára nézett. A nagy készülődésben észre sem vettek. Leültem hát az emeletes ágyak közt az egyik asztalhoz. Csoporttársaim mind együtt voltak éppen és hiánytalanul, ahogy nyüzsgésben megszámolhattam őket, s csomagoltak. Jani az ablaknál olvasott; ahogy az újságot letette, felfedezett.

— Nem is köszöntök! — Feléje dobtam egy doboz Ardát, mást nem hozhattam nekik, röptében elkapta, aztán mellém ült.

— Marci, a sógor telefonált, megy valami fuvar vissza, elvisz Nagykőrösig.

— S tovább?

— Irány a vacsora, otthon! Egy óra járás a tanyánk. Valaki hátba vágott. Dénes volt. Dénes, aki egy éjjel fehívott a Lánchídtól (JÖNNEK A TANKOK A HÍDON. MI AZ ISTENT CSINÁLJUNK!? Torkomon akadt a szó, a vonal másik végén előbb csend, aztán zúgás-robajlás támadt. HURRÁ! NEM LŐNEK; MEGFORDULNAK!)

— Te merre indulsz? Kivel?

— Gyulával és gyalog. Majd csak felkéredzkedünk egy autóra.

— Pénzetek?

— Akad, felvettük ma az ösztöndíjat. Hatvanban vasutas a bátyus, kérünk tőle két biciklit.

Valaki nyitva hagyta az ajtót, Gyuri tenorja hullámzott be a folyosóról. AZ ASSZONY INGATAG...

— Fürdik a marha abban a jéghideg vízben!

— Hagyd, be van sózva. Megy a menyasszonyához, Janiék viszik el egy darabon.

Gyuri padtársam volt, szövetségünk az első zárthelyi alkalmából köttetett.

— Kit látnak szemeim? — lépett be klottgatyásan, törölközősen, kezében szappannal.

Gyula is végre kibújt az emeletes ágy ketrecéből, nyakát forgatta, nyújtózott. Meg kell hagyni, katonásan hajtogatta a lepedőt, rá a pokrócot. Leszerelt tizedesként vették fel az egyetemre. Biztosan úgy fér el, hogy kidugja lábát a rácson. Ez a fekhely a maga elvágólag-felezőleg szabályos rendjével valami optimizmust hirdetett, már holnap visszatérhet a gazdája.

— Fogd csak meg ezt a táskát! Na, mi van benne?

— Nehéz a pizsamád! Csak látszatra mutatta könnyűnek magát a kopott, barna aktatáska, melyet Gyula szíjjal átkötött.

BISZTRAYÁDÁM