Irodalmi Szemle, 1997

1997/10 - Bisztray Ádám: Az óriás csizmája

Az óriás csizmája

— Meghiszem azt! Józsi bácsi van benne. Kétujjnyi vastag bronz a csizmájából.

— Minek az neked?

Édesapának ajándék. Asztaldísz, de levélnyomtatónak is jó lesz Tudod, az öregem Novoszibirszkben volt hadifogoly. Kemény három esztendeig vendégeskedett a druszájánál.

— Nehogy újra elmesélj mindent — vágott közbe Jani.

— Én már hallottam. Egy szobor nem tehet semmiről. — Aztán feláll, lemegy a portára; jöhetne már a sógor.

— És azok, akik csinálták?

— Hülyeség; ha jelkép, akkor is. Most más világ jön, esetleg az igazi huszadik század.

— Képzeld! — hajolt közelebb Gyula, mintha titkot osztana meg velem. — Egy beszkártos és egy folyamőr felmászott a vállára, drótkötelet hurkoltak a nyakára... A kis teherautó meghúzta, mindenki ordított. Elpattant, új drótkötél kellett. A tréningruhás elrohant, hegesztőpisztolyt hozott. A csizma talpától kezdődött az acélváz, ott vágta el. Újra meghúzatták, kicsit hátrabillent, aztán biccentett, mintha nekünk köszönne. Egyszer csak dőlt ránk, spricceltünk szét az útjából. Magasabb volt, mint ahogy hittük.