Irodalmi Szemle, 1997

1997/10 - Hajdú István: Leszámolások ( regényrészlet)

felfegyverkezve érkezett — tekintetét elbújtathatta a sorok közé —, vagy barátjával, Fórika Lászlóval (F.L.), akinek távolról sem voltak ilyen gondjai, ő vagy nagy kortyokban itta a sört, vagy — görögös szépségét latba vetve — a nőket hajkurászta fel garmadával, hogy aztán azokat sorba elriassza magától a buzgó iszákossága miatt. Ilyenkor ilyeneket mondott, hogy: „Nem baj, van másik”. A másikon arra az egyetlen nőre gondolt, aki mindvégig kitartott mellette, bármit csinált, akárhányszor megcsalta, akárhányszor durva szavakkal illette, szolgaként kezelte, ő kitartott, és bogáncsosan maradt, és F.L. hagyta, hogy hadd gondoskodjon róla. F.L. sosem vitte magával, kivéve, ha valahová előre megtervezve, csak ketten mentek. F.L szerint a barátnője túl okos volt, és ez a többi prédát elriasztja, mert azok azonnal kisebbségi komplexussal kezdenek küzdeni, mihelyt a rejtegetett, titokzatos nő megszólal. Vastartalék, ki éjjelente apró öklébe szorítja takarója összegyűrt csücskét, számára ez az isten lába, ügyet sem vetve arra hogy még pár órája szörnyen meggyalázták. Furcsamód E.F.-fel jól kijöttek, talán a nő míves és finom ízlésre valló szépérzéke miatt, és ami még furcsább volt, hogy amikor ők ketten beszélgettek, F.L. se hurrogta le a nőt, inkább csendes inkognitóban, nem haraggal, de úgy, hogy azért ők is szemtanúi lehessenek, leitta magát, akár az állomásokon szállodázó csavargók. A nő E.F.-et az egyetlen barátjának nevezte, akiért tűzbe tenné a kezét, mert E.F. jelenléte mindig megnyugtatja, miként a megzavarodott gyermeket anyja éneke. Habár E.F.-nek túl absztrakt fogalom volt a barátság, mint férfi sosem próbált közeledni a nőhöz. Egy jó és tartós ismeretséget csak a szexualitás rombolhat szét véglegesen. Minden megváltozik, akár a táj is az évszakok során.

— Ezt jói kifundáltad! — mondta E.F.-nek nagyot nevetve a nő, miközben két apró gödröcske parádézott az arcán.

— Mit? — kérdezte tettetve magát E.F.

— Hát, hogy vagy Lacit, vagy valamelyik könyvedet cipeled magaddal a strandra, mert iszonyodsz az iszapszagúaktól, mint valami kényes orrú francia kékvér a guillotine láttán. A csudába is, nem értelek! Miféle biztonság ez neked?

— Értelmezd, ahogy akarod. Kívülálló vagyok, és az is szeretnék maradni. Nem irtózom az Iszapszagúaktól, talán csakugyan ezt érzem, de nem viszem túlzásba a szeretetüket. Egy fejőnővel is el lehet beszélgetni, néha olyan okosakat mond, hogy egy filozófusnak is tátva maradna a szája, aki maga sem mond mást, csak több pulírral a szövegen. Az egyszerű emberben az a csodálatos, hogy egyszerű és érthető a gondolkodásmódja, de az erőszakos irritáló környezet, ne félj, megteszi a magáét. Mi történik? Bumm! Volt, nincs, felrobban az egész eddigi rendszer, a hagyomány, minden. Jönnek a külső sztereotípiák, a machinált agy, az imbecil mániák, a sugallt új szokások kialakítása. A háború folyamatosan tart a huszadik században is az emberi individuum és méltóság szétrombolásáért. Elég csak szétnézni magad körül. Soha ennyi válás, szerencsétlen sors, szétvert koponya, árva, alkoholista, narkós. SoHAJDÚ ISTVÁN