Irodalmi Szemle, 1997
1997/10 - Duba Gyula: Kisebbségi világjárás
Kisebbségi világjárás pa... Mondottuk volt egykor. Messianisztikus hittel és jelentős szellemi erőkifejtéssel birkóztunk a kérdéskörrel. Ami már nem csak a mi dolgunk! A századvég emberiségének háborús kataklizmák és totális diktatúrák tanulságaival és tanúságaival a háta mögött, valamiféle új humanizmus kimunkálásának útján meghatározó szerepe a kisebbségi lét feltételrendszerének. A kisebbségi létbiztonság új törvénykódex, talán a leghívebben tükrözi a világ mai létproblémáit. A nagyhatalmi érdekek gigászi erői kozmikus hálózattal szövik be földünket. Erőtereik kölcsönhatása láthatatlanul sugárzik, és befolyásolja életünk minden percét. A nap minden pillanatában repülőgépek szállnak a levegőben, telerajzolva kondenzcsíkokkal a kék eget, és szűk légifolyosókra osztják a végtelen térségeket. Versenyben az idővel és távolsággal elégítik ki az emberiség utazókedvét, ám nemcsak a méretek, hanem a belőlük adódó paradoxon is kozmikus! Minél gigászibb az utazás, annál lényegibbek a helyi dolgok. A nagy utazás nem bírja elfedni a helyhez kötődés görcsös igyekezetét. Amikor kitör a világerők feszültsége, a képernyőn azonnal megjelennek a legyilkolt halottak, az otthonukból elűzött menekülők, az otthontalanok gyűjtőtáborai. Kozmikus érdekek küzdelmében a harc ma is a szülőföldért, a birtokolt földért, az otthonért folyik. Az otthon igénye és értéke halhatatlannak és időtlennek bizonyul. Jelentősége visszanyúlik a múltba, és előremutat a jövőbe. Meghatározza vagy árnyalja értékrendünket. Talán nem is az utazás vagy az út maga, hanem a hazatérés a lényeg! A kisebbségi utazó rezignáltan tűnődik új helyzetén. Semmi kedve az utazáshoz, bár — látszólag — megnyílt előtte a világ. Nem hiszi már, hogy bepótolhatná az elmulasztottakat? Talán az utazási kedv az idő függvénye (is), s egyre kevésbé vonzó, ha szezonja elmúlt? Mintha tágulás közben egyben szűkülne a tér. Derekas ellentmondás! Richard Katz okos könyvében oldalakon írja le, hogyan szüli kutyája, Bamba, a saját apjától, Riótól, három kölykét.El- mondja, hogy a sziklák kőrengetegében miért oly fontosak a kövek az embereknek. S hogy mit ér a szomszéd, a látogató?! Hogyan is érteném, amikor azt állította, „az utazás menekülés önmagunktól”? Mégsem az embert keressük a világban, ahogy hittem? Vagy a kettő nem mond egymásnak ellent? Talán mégis úgy lesz igaz, hogy a megtalált Embert összevetjük azzal a bonyolult és megfejthetetlennek tűnő lénnyel, aki mi magunk vagyunk. A megtalált, megpillantott, megrajzolt, megfejtett emberkép tükrében tisztábban látjuk magunkat, mintha csak kínos önelemzéseink homályos fényében vizsgálódnánk. A „másik" (ember) vonásainak a felvillanása láthatóbbá teszi a mieinket. Talán az azonosságot keressük, tudva, hogy lennie kell! Abban azonban igaza lesz Katznak — s vele Goethének —, hogy a sok utazás után törvényszerű a hazatérés. Azért lesznek egyszerre mindennél fontosabbak a kövek, a sziklák, a hegyekből alázúduló szelek és szomszédai, akikkel az ember együtt él. Talán a kert... a kertem! Két temető, az Óvárosi és a Zsidó temető szegletében, sírkövek árnyai közé ékelve, kövecses, sziklás meredélyen teraszokra tagolva a történelmi Várdomb folytatásaként — vár
