Irodalmi Szemle, 1997
1997/8-9 - TUDOMÁNY - Szarka László: A magyarországi szlovák kisebbség 20. századi asszimilációjáról
112 Szarka László mográfiai irodalomban kritikátlanul továbbélő szemlélet, amely szerint a szlovák anyanyelvűek és szlovák nyelvet beszélő nem szlovák anyanyelvűek összege jelenti a magyarországi szlovákok mindenkori minimális létszámát. A másik nagy problémát az 1946—48. évi csehszlovák— magyar lakosság- csere szlovák kisebbségét ért veszteségeinek és negatív kihatásainak máig hiányzó pontos számbavétele jelenti. Jóllehet ma már részletesen feltárt az egyes helyi szlovák közösségekből Csehszlovákiába kitelepültek pontos száma, a lakosságcsere keretében eltávozó nem szlovák anyanyelvű házastársak, rokonok, illetve különböző meggondolásból az akció keretében Magyarországot elhagyó egyéb, magukat szlováknak nem tekintő személyek becslésére máig nem történt kísérlet, pedig arányuk egyes településeken akár a 10-15 százalékot is elérte. Az 1949. évi népszámlálási adatok mindenesetre jelzik, milyen komoly veszteségeket okozott a 70-75 ezerre tehető áttelepülő. A szlovák nemzetiségi bevallás mélypontja (az 1941. évi 16 677 szlovák nemzetiségihez képest 1949-ben mindössze 7 808 személy vallotta magát szlovák nemzetiségűnek) pedig a negatív következmények mélyrétegeire is következtetni enged. A harmadik nagy statisztikai problémát a különböző migrációs folyamatok (munkaerő-vándorlás, urbanizáció, városba költözés) hatásának hiányzó felmérése jelenti. Jóllehet a mai szlovák kisebbségnek közel 66 százaléka falvakban él, és csupán 34 százaléka lakik városokban, az asszimilációs veszteségek közel ötven százaléka mögött éppen a városba költözés, illetve a szlovák jellegű városokban, nagyközségekben lezajlott urbanizációs folyamat húzódik meg mint a nyelv- és nemzetiségcserét kiváltó ok. SZLOVÁK ANYANYELV, NEMZETISÉG, NYELVISMERET A legutóbbi népszámlálás anyanyelvi adatai szerint 100-nál több szlovák anyanyelvű lakos Budapestet, Békéscsabát, Szegedet, Szarvast és Orosházát leszámítva csupán az alábbi 12 községben élt: Tótkomlós, Pilisszentkereszt, Piliscsév, Nagybánhegyes, Kesztölc, Répáshuta, Mátraszentimre, Erdőkürt, Komlóska, Pivaros, Pilisszántó, Telekgerendás. (L. a 2. a. számú táblázatot!) Az 1990. évi adatok alapján 100-nál több szlovák nemzetiségű személy a következő 13 magyarországi településen élt: Tótkomlós (1497), Pilisszentkereszt (987), Piliscsév (379), Répáshuta (291), Nagybánhegyes (212), Komlóska (175), Erdőkürt (148), Pilisszántó (143), Lucfalva (138), Pitvaros (103), Kesztölc (118), Felsőpetény (110), Ácsa (109) (Vö. a 2. b, számú táblázattal!) Ezzel szemben a magukat nem szlovák anyanyelvűeknek, de szlovákul is beszélőeknek vallók számát is figyelembe véve összesen 53 azoknak a községeknek száma, ahol legalább 100 fő beszéli valamilyen szinten a szlovák nyelvet. (Vö. a 2. C. számú táblázattal). Alábbi megjegyzéseink azokra a közösségekre vonatkoznak, amelyek ezen az 53 településen élnek. Ezen községek közül 19 Pest megyében, 9 Békés megyében, 10 Nógrád megyében, 6
